Megszorongatták a második kiemelteket

A nyolcaddöntőben ért véget a Szudi Ádám, Pergel Szandra kettős menetelése vegyes párosban a budapesti világbajnokságon. Madarász Dóra egyesben a legjobb 32 között búcsúzott.

A Magyar Asztalitenisz Szövetség szerdai tájékoztatása szerint egy nap szünet után folytatódtak a vegyes párosok küzdelmei, az 1-es asztalon Szudi Ádámmal és Pergel Szandrával. A nyolcaddöntőben a második helyen kiemelt Josimura Maharu és Isikava Kaszumi volt az ellenfelük, és álomszerűen indult a találkozó, pillanatok alatt 7:0 lett ide. A mieink be is húzták a nyitó szettet, majd a másodikban is volt játszmalabdájuk, de a japánok nagy csatában egyenlítettek. Ezután másodszor is a magyar kettős került szettelőnybe, de innen 3:2, 3:1-re fordítottak a japánok, tehát nyolc pontra kerültek a győzelemtől. Bátorfi Zoltán jó érzékkel időt kért, ami igazán hatásosnak bizonyult, hiszen nem sokkal később már Szudiék vezettek 8:4-re. Sőt, 10:8-nál két labdájuk volt a döntő szetthez, de nem tudtak élni a lehetőséggel, Josimuráék sorozatban négy pontot megnyerve diadalmaskodtak.

A centerasztalon egy újabb magyar következett Madarász Dóra személyében, aki egyesben a legjobb 32 között Feng Tian-vejjel találkozott. A női csapatversenyt 1993 óta egy kivétellel mindig Kína nyerte meg a világbajnokságokon. A kakukktojást a 2010-es moszkvai vb jelentette, amikor Szingapúr meglepetésre legyőzte a döntőben a címvédő kínaiakat. Nos, annak a szingapúri csapatnak az első számú játékosa Feng Tian-vej volt, aki mindkét meccsét megnyerte a fináléban.

Ma már 32 éves az egyébként a kínai anyaországban született Feng Tian-vej, ám még mindig a 10. helyen jegyzik a világranglistán. Hogy miért, azt most is megmutatta. Madarász hiába próbált meg mindent, így sem tudott játszmát nyerni ellene.

VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST
VEGYES PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Szudi Ádám, Pergel Szandra–Josimura, Isikava 2:4 (japán) (5, –12, 6, –6, –8, –10)
NŐI EGYES, 3. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Madarász Dóra–Feng Tian-vej (szingapúri) 0:4 (–7, –4, –8, –8)

KÉSŐBB

NŐI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
18.00: Madarász, Pergel–Szun Jing-sa, Vang Man-jü (kínai)

FÉRFI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
18.45: Ecseki Nándor, Szudi–Apolónia, Monteiro (portugál)

 

fotó: Magyar Asztalitenisz Szövetség