Megvan a női válogatott olimpiai kerete

Mihók Attila és Cseh Sándor megnevezte azt a tizenhárom játékost, aki az olimpián játszhat a magyar női válogatottban; a névsor a magyar idő szerint szombat hajnalban lejátszott, amerikaiak elleni mérkőzést követően vált véglegessé.

A magyar szövetség szombati tájékoztatása szerint a kapuban Magyari Alda és Neszmély Boglárka, centerben Parkes Rebecca és Mahieu Geraldine, kapásoldalon Keszthelyi Rita, Gurisatti Gréta és Faragó Kamilla, a balkezes oldalon Leimeter Dóra, valamint jobbkezesként Vályi Vanda és Szilágyi Dorottya, bekkben Garda Krisztina (aki kintről bármilyen posztról ágyúképes), Rybanska Natasa (ő tud centerezni is) és Horváth Brigitta (balkezesként is bevethető) – ez a magyar női olimpiai csapat, amelynek valamennyi tagja ott volt Dohában, ahol világbajnoki ezüstéremig menetelt az együttes.

Ellentétben a férfiakkal, ez az olimpiai tizenhárom úgymond éles bevetésen állt össze, hiszen – mivel a hölgyek korábban tudták elkezdeni a felkészülést – a csapat már túlvan egy hét közös edzőtáborozáson a kanadaiakkal „másfél” hivatalos meccsel, az athéni Thetis-kupa négy összecsapásán, és még afféle utolsó tesztként az elmúlt három olimpiát megnyerő amerikaiakkal több kétkapus edzésen, valamint egy hivatalos összecsapáson, melyet szombat hajnalban játszottak le.

(Mihok Attila; fotó: MLSZ / Kovács Anikó)

Furcsa volt egy edzőtábor közben kijelölni a csapatot, de tudtuk, hogy most ez a feladatunk, még ha ez azzal is jár, hogy van, aki kicsit vagy éppenséggel nagyon szomorúan csinálja végig a hátralévő napokat

– világított meg egy különös aspektust Mihók Attila.

Ugyanakkor úgy gondolom, az amerikaiak otthonában gyakorolni óriási megtiszteltetés és hatalmas fejlődési lehetőség bármelyik fiatal játékos számára.

A csapathirdetés dilemmái kapcsán a társkapitány megjegyezte:

„Ha a sportág jó helyen van, akkor ennek a döntésnek nagyon nehéznek kell lennie – mint ahogy az is volt. Posztokra válogatottunk és mindent egybevéve az a tizenhárom játékos utazik, akik mind ott voltak a világbajnoki ezüstéremnél, megvan a tapasztalatuk ezzel a stábbal, tudják, mire számíthatnak tőlünk és mi mire számítunk tőlük.”

Ami az olimpiai múltat illeti, a tizenháromból kilenc játékos ott volt a tokiói bronzérem megszerzésénél, újoncként Faragó Kamilla, Neszmély Boglárka, Mahieu Geraldine és Horváth Brigitta szerepel első olimpiáján. Ugyanakkor komolyabb ötkarikás rutinnal ebből a csapatból csupán Keszthelyi Rita és Garda Krisztina bír. A válogatott tagjaként mindenféle rekordot tartó Keszthelyi Rita lesz első magyar női vízilabdázó, aki a negyedik olimpiáján játszik azok után, hogy 2012-ben, Londonban először volt része a nagy kalandban. Garda Krisztina pedig csatlakozik a háromolimpiás hölgyek táborához (Drávucz Rita, Gangl Edina, Takács Orsolya, Szűcs Gabriella) – mindenki más másodszor szerepel Tokió után a játékokon.

Női válogatottunk az amerikai túrát követően – ahol július 9-én is vív egy hivatalos mérkőzést az Egyesült Államokkal –  itthon készül a párizsi rajtra.

A női olimpiai csapat

Faragó Kamilla, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Keszthelyi Rita, Leimeter Dóra, Magyari Alda (kapus), Neszmély Boglárka (kapus), Mahieu Geraldine, Parkes Rebecca, Rybanska Natasa, Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda

 

fotó: waterpolo.hu