Megvannak a K&H Hearthstone és a K&H League of Legends győztesei

272 mérkőzés és 277 óra játék után kiderült, hogy kik lettek Magyarország első, hivatalos ligarendszerű e-sport versenysorozata, a K&H által támogatott Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság legjobbjai.

A kétnapos döntő két helyszínen, Győrben és Budapesten zajlott, amit a nézők élő adásban is követhettek. Az e-sportolók számára a versenyzés szeretete, a saját határok feszegetése jelenti az igazi motivációt arra, hogy kiválóan teljesítsenek, erre pedig 5 játék, köztük a K&H League of Legends, valamint a K&H Hearthstone mérkőzései adtak lehetőséget.

A szervezők tájékoztatása szerint Magyarország első, hivatalos ligarendszerű e-sport versenysorozata, a K&H által támogatott Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság tavaly ősszelindult, az 1936 selejtezőn részt vevő versenyzőből végül 240-en kvalifikálták magukat a ligába. A többhónapos kieséses küzdelem után pedig az elmúlt hétvégén már a legjobbak mérettették meg magukat a kétnapos, két helyszínen zajló döntőn. Szombaton K&H League of Legends (LoL), a Counter Strike: Global Offensive (CS:GO) és a Rainbow Six: Siege (R6S) döntő mérkőzési zajlottak. Vasárnap pedig Budapesten rendezték meg a K&H Hearthstone (HS) és a Playerunknown’s Battlegrounds (PUBG) döntőjét, amit online streamen keresztül követhettek a rajongók. A hétvégi döntő, valamint a liga nyertesei a megtisztelő bajnoki címen kívül 15 millió forint összdíjazásban részesültek.

Az első MNEB nyertesei:

Counter Strike: Global Offensive (CS:GO) – Salamander

K&H Hearthstone (HS) – Hulkeinstein

K&H League of Legends (LoL) – Team Plague

Playerunknown’s Battlegrounds (PUBG) – Grim Ravens

Rainbow Six: Siege (R6S) – WiLD by Lagardére Sports

Az e-sport növekedését és fejlődését világszerte láthatjuk, így itthon is, amit jól mutat a tavalyi évben indult és most lezárult, K&H által támogatott Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság népszerűsége és sikere is. Az esemény meghatározó mérföldkő a magyar e-sport életében, hiszen ez volt az első alkalom, hogy Magyarországon a nemzetközi bajnokságokhoz hasonló kieséses, ligarendszerű küzdelemben vehettek részt a hazai e-sportolók. A K&H célja, hogy támogassa a fejlődni vágyó tehetségeket az e-sport területén, akik komoly munkával és elhivatottsággal készültek a legnagyobb megmérettetésre, a bajnokság döntőjére. Az e-bajnokok kiváló eredménye példaként szolgálhat azok számára is, akik még csak most bontogatják a szárnyaikat e-sportolóként. Hiszen, a fiatal versenyzők számára a fejlődés, a saját határok feszegetése és a versenyzés szeretete igazi motiváció: tízből 6-7 e-sportolót ez hajt előre” – mondta el Horváth Magyary Nóra, a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságot támogató K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Izgalmas mérkőzéseken vagyunk túl, rengeteg tapasztalattal a hátunk mögött zárjuk le az elmúlt hónapokat. A legkevésbé sem túlzás azt állítani, hogy a döntőn a jelenlegi legjobb hazai játékosok vettek részt, az esemény volumene miatt pedig igyekeztünk a legmagasabb színvonalú és teljesítményű felszereléseket biztosítani a játékosoknak. A hétvégi mérkőzések folyamán összesen 78 darab számítógépet vettünk igénybe, a gépek teherbírása pedig lehetővé tette, hogy az összjátékidő a két nap alatt 20 óra legyen, ami magába foglalja az öt játék időtartamát. A statisztikák pedig magukért beszélnek, hiszen minden egyes játék fináléja nézettségi rekordot döntött az MNEB-en” – árulta el Hodozsán Dániel, az e-sport1.hu tartalomigazgatója a döntő technikai részleteit.

Sikerrel zárult a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság első szezonja. Elindultak azok a folyamatok a magyar e-sportban, amit a Magyar E-sport Szövetség tervezett. Másrészt elindult az intézményi keretek és struktúrák felépítése, melyek a sportok világához tudja közelíteni ezt a fiatal sportágat” – mondta el Biró Balázs elnök, Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ).

 

Fotó: MNEB