Méhész Anita fantasztikus győzelme: nem hivatalos világrekord és VK-arany!

Méhész Anita Világkupa-győztes lett Csehországban.

A Nemzeti Versenysport Szövetség hétfői tájékoztatása szerint a magyar tekés a világverseny fináléjában a szlovén Brigitte Strelec ellen nyert 690 fával, ami világrekordnak számít. A sportág szabályai szerint azonban nem lett hivatalos világcsúcs, mert azt csak a világbajnokságokon elért eredményekkel lehet megdönteni. A csehországi VK-n Kiss Tamás és Tóth Andrea egészen a negyeddöntőig jutott. Az U23-asok között Brancsek János ugyancsak negyeddöntőzött, míg Tóth Katalin az első körben befejezte a szereplését. A csehországi VK-n Csányi Béla és Juhász Tibor segítette edzőként a magyar indulókat.

A tekézőknél egy hét múlva megrendezik a BL-negyeddöntők visszavágóit. A legrangosabb kupasorozatban a férfiaknál összekerült a Szegedi TE és a Zalaegerszeg. Az első meccset a Tisza-parton bonyolították le, ahol a házigazdák 6-2-es előnyre tettek szert. A nőknél a ZTE-ZAEV TK hazai pályán a cseh KK Slovan Rosice csapatát fogadta és végül 5-3-ra nyert. A visszavágókat február 16-án rendezik meg, a párharcok győztesei bejutnak az idei BL-kiírás négyes döntőjébe.