Merész döntéseket is minősíthet az idei országos úszóbajnokság

Sós Csaba szövetségi kapitány hazahívná Fehérvári Balázst Ausztriából.

Éppen egy hónap választ el az úszók országos bajnokságától, és három az „égből pottyant” budapesti világbajnokság rajtjától. Sós Csaba szerint már Debrecenben villantani kell a versenyzőknek a tudásukból, hogy az OB után megnyugodva tehessen javaslatot a Duna Arénában színre lépő magyar válogatott összetételére. Legalább is annak minimum a 95 százalékára. A szövetségi kapitány továbbra sem tesz le arról a szándékáról, hogy hazahívja Ausztriából Fehérvári Balázst, aki tavaly az osztrák válogatott tanítványai mellett Verrasztó Dávid felkészítését is magára vállalta – írta az SzPress Hírszolgálat.

A szokásosnál egy hónappal később, április 20 és 23 között Debrecenben rendezik meg az országos úszóbajnokságot, amely az eseménydús átigazolási időszakot követően az akkor hozott merész döntéseket is minősítheti. Az OB időpontját eredetileg a Fukuokának odaítélt világbajnokság májusi időpontjához igazították, és azon akkor sem változtattak, amikor a japán házigazdák az egészségügyi veszélyhelyzetre hivatkozva immár másodszor is bedobták a törülközőt. Maradt minden a helyén a menetrendben azok után is, hogy a rutinos magyarok már megint mentőövet dobtak a vizessportágakat egyesítő nemzetközi szövetségnek, és június 18-i rajttal, valamint leszűkített programmal átvállalták az idei FINA világbajnokság megrendezésének feladatát.

A szövetségi kapitányi tisztségében a hatodik országos bajnoksága előtt álló Sós Csaba szerint a hazai rangadó az első olyan lehetőséget kínálja az úszók számára, amikor megmutathatják, hogy a melegégövi és a magaslati edzőtáborok kínálta elsőrangú lehetőségekkel miként éltek.

Következzenek a villantások!

Nem tudok betegeskedő vagy maródi  versenyzőkről, távolmaradásokra sem számítok, ha mégis így lenne, akkor erősen ráncolnám a homlokomat, elvégre öt év után újra olyan világbajnokság következik, ahol a magyar úszók hazai medencében magyar szurkolóknak okozhatnak örömöt. Várom tehát a debreceni villantásokat, még inkább a júniusban, a Duna Arénában kiharcolt jó helyezéseket

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a válogatott szakmai vezetője.

Sós Csaba megosztotta a véleményét arról a helyzetről, ami a kevés kivétellel a versenyzők által kezdeményezett edzőváltások után alakult ki.

Kifejezetten örülök annak, hogy a hírek már nem az olimpiai és világbajnok Milák Kristóf és Selmeci Attila, a korábbi edzője körül kialakult feszült helyzetről szólnak, még inkább annak, hogy a 22 éves világcsúcstartó felkészítését Virth Balázs vállalta magára. Akinek a szakmai kiválósága és az intelligenciája előtt már évekkel ezelőtt is kalapot emeltem. Egészen biztos vagyok abban, hogy a kormánykereket továbbra is jól fogja forgatni, miután Kapás Bogi mellett Milák Kristóf, Márton Richárd, Zombori Gábor és a Gyuláról érkezett Veres Laura edzéseit is neki kell megtervezni és levezetni. Kiváló a munkabírása, és ott áll mellette segítőtársként Kovácshegyi Ferenc, akivel már sok csatát nyertek meg együtt. Ezzel a társasággal, amelyiknél jelenleg nincs erősebb a magyar uszodákban, együtt tartja az edzéseket Magyarovits Zoltán Kós Hubertnek, egy olyan reménységnek, akiről még sokat fogunk hallani, de akinek keményen meg kell küzdenie azért, hogy méltó helyre kerüljön a felnőttek mezőnyében.

Nehezebb megjósolni, hogy a sorok újabb rendezését követően mivel áll elő a bajnokságon a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, akinek minden olyan kívánsága teljesült, amit csak kért és a felkészülésének sikerét szolgálta. Kívánom, hogy már Debrecenben olyan időket mérjenek neki, amire csak csettinteni lehet, és arra következtetni, hogy a budapesti világbajnokságon sikerül kijavítania a tokiói bizonyítványát.

A szakvezető drukkol az edzőként pályakezdő Bernek Péternek, aki a Turi Györgytől elköszönt Késely Ajnát szeretné ismét „fejlődési pályára” állítani.

Betli helyett diadalút

A kihívás nagy, de történtek már csodák és a jóslatokra is rácáfolt élet. Amikor Shane Tusup feltűnt Hosszú Katinka oldalán, bevallom megmosolyogtuk, és azt emlegettük, hogy ebből mekkora betli lesz. Aztán mi történt? Jöttek az eredmények, majd kenterbe verték még a legnagyobb riválisaikat is. Hasonló felfutásra ugyan nem számítok, de várjuk ki a végét, én nagyon drukkolok Péternek.

A teljesség igényével ugyan nem folytathatta a felsorolást a szövetségi kapitány, de amit az Ausztriában készülő kétszeres világbajnoki ezüstérmes Verrasztó Dávid régi-új mesteréről mondott, az több mint figyelemre méltó.

Kézenfekvő választás volt, amikor Dávid újra Fehérvári Balázs segítségét kérte, mert ők ketten korábban már bizonyítottak. Bevallom, egyre inkább zavar, hogy a szakma kiválósága egy ideje az osztrák úszósportot szolgálja, és még azt is elárulom, hogy ebbe nem tudok, és nem is akarok belenyugodni. Itthon a helye, minden követ meg kell mozgatni azért, hogy újra a mi csapatunkban „játsszon”, magyar úszók útját egyengesse

– mondta befejezésül Sós Csaba.

 

Szalay Péter (SzPress Hírszolgálat)

fotó: MUSZ