
Másfél év hallgatás után először adott mélyinterjút Milák Kristóf, kétszeres olimpiai bajnok úszó, aki a MOL Pályán Kívül podcast legfrissebb epizódjának vendége volt. A világcsúcstartó őszintén beszél arról, miért maradt távol a fukuokai világbajnokságtól, hogyan élte meg az elmúlt időszakot, és miért érezte úgy, hogy mentálisan nincs készen a versenyzésre.
Kristóf az interjúban először vallott arról, hogy a környezete mennyire volt támogató, hogyan tekint a magyar és nemzetközi úszósport helyzetére, valamint milyen motiváció tartotta benne a versenyzői szellemet. Szó esik az edzőváltás okairól, a párizsi olimpia körülményeiről és arról is, hogy a róla szóló hírek mennyire tükrözték a valóságot.
Egy sportoló, aki a csúcsra ért, majd megtorpant, és most új fejezetet nyit – minden, amit tudni akartunk Milák Kristóf elmúlt másfél évéről.
Milák Kristóf először elmondta, hogy miért maradt távol a fukuokai világbajnokságtól.
„Röviden: sok minden történt. Hosszabban: nagyon sok minden történt velem. Nehéz visszaemlékezni részletesen és kiemelni azokat a katalizátorait a történéseknek, amelyek visszavezethetőek voltak arra, ami miatt azt mondtam, hogy köszönöm, nem. Mert volt bőven. Kellett előtte az a több mint egy évtized, amit beletettem nap mint nap. Abban a tudatban voltam, hogy kiégtem, de utólag nem gondolnám, hogy az volt. Inkább a sportág jellegzetességének negatív lecsapódása. Volt mögöttem jó pár év, boldogabb és kevésbé boldogabb. Például amikor egymás után négyszer kellett versenyeznem egy évben. Fárasztó volt, és azok is nagyon megviseltek mentálisan és fizikálisan. Minden évben ugyanígy eljátszani… Mivel emberből vagyok én is, el tudok fáradni. Ekkor jött el az az idő, hogy nem vagyok képes többre. Akkor éreztem magamban azt, hogy nem megyek házhoz a pofonért. Próbáltam egy kicsit bölcsebben hozzáállni, és a legjobb tudásomhoz méltó teljesítményt nyújtani. Fukuokánál nem éreztem, hogy megvan bennem a tűz és a motiváció. Hirtelen minden kiment belőlem, ami addig előre vitt. Nem szerettem volna felkészületlenül menni egy ilyen versenyre. Mentálisan nem voltam felkészülve, fizikálisan igen, de mentális gátak kerültem elém.”
Milák Kristóf kiemelte, hogy két ember állt mellette a nehéz időszakban, az egyik Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, a másik pedig edzője, Szabó Álmos.
„Az edzővel nagyon fontos a kémia, amellett elengedhetetlen a pozitív közös munka és az erős kötelék kettőnk között. Az elmúlt fél évben csúcsosodott ki, és lett ennek némi gyümölcse. Álmos mindenkitől különbözik, szakmailag értem elsősorban. Nem voltam tudatában, hogy létezik ilyen magyar edző.”
Milák beszélt az őt érintő hírekről is.
„Annyit olvastam, amennyit szerettem volna, de amit nem akartam, azt is elküldték az ismerőseim. De ezeknek az esetek 80-90 százalékában közük sem volt a valósághoz. Persze megértem, hogy nekem is adnom kell magamból valamit. De a magánéletemhez ragaszkodom, nem szeretem, ha rólam szólnak a hírek.”
Az olimpiai bajnok úszó fellebbentette a fátylat arról, hogy valóban felkészülés nélkül ment-e el az olimpiára.
„Beugrottam a medencébe Párizsban, úsztam két hosszt, megráztam magam, majd beugrottam a versenymedencébe… Komolyra fordítva a szót: igen, készültem. Nem úgy úsztam, ahogy elvárná tőlem a magyar szakma, pár hónapig ugyanis tényleg egyedül készültem. December, január környékén láttam először vizet. 25-ös medencét, pedig az 50-es jobb lett volna nekem is. Próbáltam egy saját alapozást kihozni belőle. A lelkemnek nagyon jót tett, szakmailag nehezebb volt. Imádok versenyezni, de nem úgy, hogy ott vagyok én és a hét ellenfél. A saját magam legyőzése jobban motivált, mint a mellettem úszóké. A saját érdekeimért használom őket, hogy előrébb tudjak kerülni. Ők adják meg azt a miliőt, hogy abban az időszakban a maximumot kell nyújtanom fejben és fizikálisan. Én mindig magam ellen küzdök, magamat próbálom legyőzni. Imádom azt az érzést, amikor órákat edzek, egészséges mennyiségben, és a kezem-lában nem tudom megemelni. Bennem van a tudat, hogy előrébb jutottam. Érzem, hogy magabiztosabban mozgok a vízben.”
Így zárta gondolatait Milák Kristóf.
„Nem mehetek el amellett sem, hogy ne kérjek elnézést amiatt, hogy én az elmúlt időszakban megbántottam olyan embereket, akiket nem szerettem volna. Igyekszem változtatni a kommunikációmon, mert ez jobban is elsülhetett volna. Hibáztam, sajnálom….”
Íme a teljes beszélgetés:
fotó: MOL