Minden éremből jutott a magyaroknak

Három érmet nyertek a magyar kajak-kenusok a racicei korosztályos Európa-bajnokság szombat délelőtti 1000 méteres versenyein.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség szombati közlése szerint Csikós Zsóka kezdte az éremszerzést, az ifjúsági lányok kajak egyesének A döntőjében nagyon szép versenyzéssel, magabiztosan győzött, megszerezve ezzel a magyar válogatott első érmét.

A férfiak ugyanezen számában az U23-as korosztályban Béke Kornél is kiválóan kajakozott, ez pedig a harmadik helyre volt elég.

A szombati nap harmadik magyar érmét a Majoros Mátyás, Nyerges Áron ifjúsági duó szerezte, amely K2-ben ezüstérmes lett.

A Koleszár Mátyás, Németh Viktor (K2 U23) páros a negyedik, Posta Réka (K1 U23) az ötödik, Fejes Dániel (C1 U23) és a Lelovics Dávid, Bakó Tamás (C2 U23) kettős egyaránt a hatodik, a Kollár Kristóf, Hodován Dávid (C2 ifi) egység pedig a nyolcadik helyen zárt.

Összességében teljesen elégedett vagyok, eddig sokkal jobb eredmények születtek, mint tavaly. Nagyon örülünk annak, hogy a közvetlen második vonalunk meg tudta méretni magát a nemzetközi porondon, és helyt is álltak eddig – kezdte az értékelést Makrai Csaba utánpótlás szövetségi kapitány, utalva arra, hogy több számban nem a válogatók győztesei indultak az Eb-n. – Csikós Zsóka fantasztikus győzelme mellett Béke Kornél harmadik helye nálam igazi szenzációnak számít, de nagyon nagy dolog a Majoros, Nyerges páros ezüstérme is. Eddig úgy tűnik, hogy nagyon jó döntés volt ezeket a gyerekeket hozni az Eb-re, az ő szereplésükkel fel tudjuk mérni a nemzetközi mezőnyt, és tudunk kalkulálni, hogy az első vonalba tartozó versenyzőink mire számíthatnak majd a világbajnokságon. Remélem, hogy a 200 és az 500 méteres távokon is hasonló eredményeket fogunk hozni.

Szombaton délután a 200-as középfutamokat rendezik Racicében, vasárnap pedig a két rövidebb táv döntői következnek.