Minden idők legeredményesebb egyetemi világbajnoksága: a magyar egyetemi kajak-kenu válogatott 11, az evezősök 2 világbajnoki címet szereztek, összesen 22 érem a hétvége mérlege.
A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) tájékoztatása szerint 20 éremmel (11 arany, 5 ezüst, 4 bronz) a belorusz és a lengyel csapat előtt az éremtábla élén végzett a magyar csapat a Szolnokon rendezett gyorsasági Kajak-kenu Egyetemi Világbajnokságon. 1986, az első magyar részvétellel lezajlott egyetemi VB óta a legtöbb aranyéremmel és a legtöbb éremmel zárt Magyarország. Feltehetőleg hosszú-hosszú évekre kihívás elé állítva a jövő hazai résztvevőit.
22 ország közel 250 versenyzője állt rajthoz, a hazaiak minden számban döntőbe jutottak. Már az első napon, az 1000 m-es távokon remekül kezdtek a fiúk, 6 futamon 5 érmes helyezést értek el. A verseny második napján a lányok is vízre szálltak, és egymás után szerezték a jobbnál jobb helyezéseket. A 11 aranyéremből 6-ot a fiúk, 5-öt a lányok szereztek.
A FISU (Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség) részéről Adam Rocek, az EUSA (Európai Egyetemi Sportszövetség elnöke) volt a kiküldött versenyfelügyelő, aki szerint kiváló volt a szervezés, amelyért köszönet illeti a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget, a Neumann János Egyetemet és Szolnok Városát.
A Shanghajban megrendezett Evezős Egyetemi Világbajnokságon 2 egységünk indult a BME női kormányos nélküli kettes csapata és a Széchenyi Egyetem férfi könnyűsúlyú négypárevezőse. A Coimbrai Európai Egyetemi Játékokon szerzett győzelem után megérdemelten, óriási küzdelemben mindkét egység világbajnoki címet szerzett.
Eredmények:
Kajak-Kenu Egyetemi Világbajnokság, Szolnok
Férfiak:
K1 1000m – Doba Alfréd (TE) 2. hely
K2 1000m – Béke Kornél (TE), Gál Péter (KGRE) 1. hely
K4 1000m – Varga Dominik (TE), Szekeres Zsolt (TE), Doba Alfréd (TE), Czompa Tibor (EKE) 5. hely
C1 1000m – Dóri Bence (TE) 1. hely
C2 1000m – Lelovics Dávid (PTE), Némedi Konrád (TE) 1. hely (holtversenyben)
C4 1000m – Koleszár Zoltán (OE), Bakó Tamás (ELTE), Laczó Dániel (SZTE), Duró József (SZE) 3. hely
(Dóri Bence – középen)
K1 500 m – Noé Zsombor (OE) 2. hely
K2 500 m – Gacsal Ákos (EDUTUS), Hérics Dávid (EKE) 1. hely
K4 500 m – Szendy Márk Szilárd (SZTE), Noé Zsombor (OE), Gál Péter (KGRE), Gecse Márton (BME) 2. hely
C1 500 m – Viola Viktor (EKE) 1. hely
C2 500 m – Koleszár Zoltán (OE), Bakó Tamás (ELTE) 4. hely
C4 500 m – Viola Viktor (EKE), Horváth Ákos (SZE), Koleszár Zoltán (OE), Kovács Máté András (DUE) 4. hely
K1 200 m – Hérics Dávid (EKE) – 5. hely
K2 200 m – Kovács Márk (SZIE), Sikter János (SZIE) – 5. hely
K4 200 m – Havasi Gergő (TE), Kovács Márk (SZIE), Varga Márk (TE), Sikter János (SZIE) 3. hely
C1 200 m – Némedi Konrád (TE) – 4. hely
C2 200 m – Sáling Áron (SZE), Horváth Ákos (SZE) – 3. hely
C4 200 m Viola Viktor (EKE), Sáling Áron (SZE), Némedi Konrád (TE), Horváth Ákos (SZE) – 3. hely
Nők:
K1 500 m – Szénási Zsófia (TE) 1. hely
K2 500 m – Katrinecz Rita (OE), Malcsiner Eszter (BGE) 1. hely
K4 500 m – Kovács Petra Sára (SZE), Szendy Lilla Katalin (BGE), Mihalik Sára Anna (SZIE), Somogyi Szilvia (TE) 4. hely
C1 500 m – Kisbán Zsófia (BME) 1. hely
C2 500 m – Sáling Laura (SZE), Kisbán Zsófia (BME) 2. hely
K1 200 m – Lucz Anna (BCE) – 1. hely
K2 200 m – Katrinecz Rita (OE), Malcsiner Eszter (BGE) 1. hely
K4 200m – Szénási Zsófia (TE), Sólyom Dóra (TE), Somogyi Szilvia (TE), Kiss Blanka (TE) – 1. hely
C1 200 m – Kisbán Zsófia (BME) – 6. hely
C2 200 m – Sáling Laura (SZE), Kisbán Zsófia (BME) – 2. hely
Egyetemi Evezős Világbajnokság, Shanghaj
A Női kormányos nélküli kettes: Polivka Dóra, Krémer Eszter (BME) 1.hely
Férfi könnyűsúlyú négypárevezős: Szlovák Rajmund, Szigeti Roland, Furkó Kálmán, Szabó Bence (SZE) 1.hely
fotók: MEFS