Minden számban ott leszünk Tokióban!

„Amiért jöttünk, az megvan!” – nyilatkozta boldogan Hüttner Csaba szövetségi kapitány a csütörtöki nap végén. Hatalmas csatában ugyanis két férfi kenus olimpiai kvótát szerzett az Adolf Balázs, Fejes Dániel-páros C-2 1000 méteren, és a magyar csapat begyűjtötte az utolsó férfi kajakos indulói helyet is azok után, hogy kajakban a Béke Kornél, Varga Ádám-duó rajt cél győzelmet aratott, szintén 1000 méteren. Ez azt jelenti, hogy Magyarország minden számban indít majd egységek a Tokiói olimpián, és már most több kvótát szerzett, mint a 2016-os, számunkra három aranyérmet hozó riói olimpia előtt.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség beszámolója szerint C-2 1000 méteren második lett, és ezzel két kenus kvótát szerzett Magyarországnak az Adolf Balázs, Fejes Dániel-páros. A fiatal egység 250 méternél még csak a hatodik, 500-nál pedig a negyedik helyen haladt. A táv második felében folyamatosan jöttek fel az élmezőnyre, és bár a győztes spanyolokat nem sikerült utolérniük, a portugálokat és az olaszokat lehajrázták, így KÉT olimpiai kvótát szereztek Magyarországnak.

500-on érzékeltem először, hogy azért van két páros még előttünk. Az utolsó 150 méteren nem tudom mi vitt be bennünket, mert borzasztóan el voltunk már kötve, de nagyon örülünk neki.” – mondta Fejes Dániel a döntő után.

A srácok bevallották, nem így tervezték a rajtot, de a végeredmény mindenért kárpótolta őket.

Ez nem volt benne a taktikában. – mondta nevetve Adolf Balázs. Két komoly ellenfélre számítottunk az olaszokra és a moldávokra. Éreztem, hogy akár baj is lehet, 500-tól viszont eldöntöttem, hogy maximális erővel megyünk a végéig. Az utolsó 100-on már éreztem, hogy megvan, de nagyon kihajtottuk magunkat.

K-2 1000 méteren a Béke Kornél, Varga Ádám párosnak győznie kellett az utolsó férfi kajakos kvóta megszerzéséhez. Az egység a nyolcas pályáról indulva, gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, csodálatos versenyzéssel végig maguk mögött tartották a komplett mezőnyt.

Az előfutamban még nem úgy versenyeztünk, ahogy tudunk, a középfutam azonban már sokkal jobban sikerült. Itt a döntőre pihentünk egy napot, és sikerült kihoznunk magunkból a maximumot, az első hely pedig csak hab a tortán. Az állóképességünk, és a stabilitásunk volt a kulcs. Ez a szembe szél talán segített, és kiderült, hogy végig bírjuk az 1000 métert.” – mondta Béke Kornél.

Az egységet ugyan a hajrában megközelítette a mellettük haladó lengyel hajó, a győzelem és az ezzel járó kvóta nem forgott veszélyben.

A légvégén éreztem csak, hogy megvan, mikor áthaladtunk a célvonalon. Jó volt, hogy szereztünk egy kis nemzetközi tapasztalatot. Nem akármilyen pályával lett meg ez a kvóta, nagyon elégedett vagyok. Tudjuk, hogy erősek vagyunk, de kemény csatára számítunk még a válogatón.” – tette hozzá Varga Ádám.

Még késő délelőtt, férfi C-1 1000 méteren Bodonyi András az ötödik helyen végzett a döntőben, így nem sikerült most kvótát szereznie.

A pályával és az időeredménnyel is elégedett lehetek annak tudatában, hogy ahol én mentem, ott nagy volt a szél. Voltak pályaelőnyök itt a hetes, nyolcas, kilences pályán, amelyek a jobbos szembe szélben védettebbek voltak. Ez meglátszott az eredményeken is. Úgy számoltam, hogy ha a moldáv Tarnovszkit megverem, akkor jó esélyem lehet a kvótára. Csak rá és magamra koncentráltam, és bár legyőztem őt, ez is kevés volt.” – nyilatkozta Bodonyi András, aki számára még így is maradt remény, hiszen egy hét múlva Barnaulban megszerezheti az úgynevezett szuperkvótát a második idei gyorsasági világkupán.

Ebből a versenyből sok következtetést nem lehet levonni, hiszen a körülmények borították a papírformát. Ez persze ott is megtörténhet majd. Már régóta várok arra, hogy egy versenyen nekem legyen szerencsém, és egyszer biztos ki kell jönnie annak is. A második 250-en jobban kell majd koncentrálnom Barnaulban, illetve mentálisan és fizikálisan is egyben kell lennem.” – tette hozzá a DVTK kenusa.

Férfi K-1 200 méteren Csizmadia Kolos negyedik lett, a még kvótát érő második helytől mindössze 24 századdal lemaradva.

Az egész futam teljes egészében rossz volt. A rajt sem volt tökéletes, de azon nem lepődtem meg. A közepén a végsebességet nem tudom, a végén pedig elé rúgtam, úgyhogy nem volt egy jó pálya. Az viszont vigasztal, hogy a srácok K-2 1000 méteren megszerezték helyettem a kvótát, így nem kell utaznom Barnaulba, kezdhetek készülni a válogatóra és az Európa-bajnokságra.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány szuperlatívuszokban beszélt az Adolf, Fejes-párosról. A kapitány elmondta; a két srác teljesítménye a magyar kenusport jövője szempontjából is meghatározó.

A K-1 200 méter döntője után azt gondoltam, hogy kenuban a kvótaszerzés »Mission Impossibe«. Főleg úgy, hogy tudtam, a spanyolok hihetetlen gyorsak az elején, és ebből erőt fognak meríteni. Ez a két fiú olyat tett le az asztalra, ami szerintem hosszútávon is meghatározza a magyar kenusport jövőjét. Nagyon megérdemelték, és láthatóan most már elhiszik, hogy meg tudják csinálni, hogy lehet keresnivalójuk a nemzetközi mezőnyben. Hihetetlen kemény munkát elvégezve jutottak el oda, hogy most már az olimpiára készülhetnek. Szerintem mindenkinek jó példát mutattak, hogy mit is kell tenni ahhoz, hogy valaki kijusson egy olimpiára.” – nyilatkozta Hüttner Csaba, aki természetesen dicsérte a Béke Kornél, Varga Ádám-duó rajt-cél győzelmét is.

Azért be kell vallani, hogy egy kicsit segítette őket, hogy az egyik szélső pályán versenyezhettek a döntőben. Az előfutamban a tapasztalatlanságuk miatt kaptak egy nagy sokkot, és ott nem tudták kievezni magukat. A középfutamban viszont már remekül mentek, és ugyanezt kellett tenniük a döntőben is. Volt egy kis szerencséjük a pályával, de így legalább visszakaptuk azt, amit K-1 200 méteren, Csizmadia Kolos döntőjében elvett tőlünk az élet.

 

fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség