Czakó Attila, a 7-es rögbiben az idén legjobbnak választott hazai játékos szerint minden sportolónak az az álma, hogy olimpián szerepelhessen, így a rögbiválogatott is azon lesz, hogy ez megvalósuljon.
„Rajta vagyunk a kvalifikáción, elindulunk és minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni azért, hogy egyszer kijussunk az olimpiára” – nyilatkozott az M4 Sport Sportreggeli című műsorában. Egyéni elismerését illetően hozzátette, mindig is vágyott rá, hogy a sportágnak az olimpiai válfajában is értékeljék a teljesítményét.
„Az, hogy a szövetség és az edzők engem szavaztak meg, mindenféleképpen erőt és további motivációt ad” – szögezte le.
Máthé Zoltán, akit a 15-ös rögbiben láttak a legjobbnak idén, azt mondta: „ez nem jelenti azt, hogy valamit befejeztünk és hátra lehet dőlni, hanem, még keményebb munkát kell végezni”.
Az összeállításban, amely a szövetség hétvégi, dobogókői ünnepségén, illetve kétnapos szakmai konferenciáján készült, megszólalt a díszvendég, a világbajnoki bronzérmes walesi Phil Davies is.
„Ahhoz, hogy Magyarország a legjobbak közé kerüljön, először is egy jól kidolgozott, hosszú távú tervre van szükség. Minél több embert kell bevonni a sportágba, kezdve az edzőkkel, folytatva a játékosokkal egészen a bírókig” – hangsúlyozta.
(MTI)