Hatalmas elismerés: Molnár Endre bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába

Nyolc év után ismét egy magyar vízilabdázó legendát iktatnak be a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába (ISHOF). Az idei, jublieumi 60. gálán a pólósok kategóriájában a hetvenes évek aranycsapatának kapusfenoménja, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Molnár Endre lesz a sportág legnagyobbjait felvonultató panteon tagja.

A Magyar Vízilabda Szövetség pénteki tájékoztatása szerint a szavazás lezárultával az ISHOF közzétette az idei elismerések listáját, amelyen ismét ott egy magyar név (tavaly az úszók között Gyurta Dániel került be a hírességek közé). Mégpedig az olimpiai, világ- és Európa-bajnok kapuslegenda, Molnár Endre. A pólósközegben – és az ISHOF hírlevelében is – Bandiként emlegetett zseni egy évtizeden át volt a hetvenes évek aranycsapatának tagja, mondhatni, az egyik legfontosabb: négy olimpián védte a válogatott kapuját.

Egyike azon keveseknek – Magyarországon hatan vannak ilyenek, a világ vízilabdájában még öten – akiknek négy olimpiai érmük van: a montreali arany mellett ott díszeleg a müncheni ezüst, valamint a mexikóvárosi és moszkvai bronz. Emellett volt világbajnok (1973), ezüstérmes (1975, 1978) és kétszeres Európa-bajnok (1974, 1977); kortársai szerint egyértelműen a világ legjobbjának számított a hetvenes években a piros sapkások mezőnyében.

(fotó: MTI / MOB)

Érdekesség, hogy a többi négyszeres magyar olimpiai érmes közül Mayer Mihály, Kárpáti György, Bodnár András és Szivós István már tagja az ISHOF-nak (Jeney László életében nem kapta meg ezt az elismerést) – Bodnár doktor volt az utolsó magyar vízilabdázó beiktatott 2017-ben, őt követi most Molnár Endre.

“Ennél nagyobb elismerést nehéz kitalálni, szerintem ez felette áll a Nemzet sportolójának is”

– mondta Molnár Bandi, amikor felhívták a jó hírrel.

Mint mondta, nosztalgiázni már nemigen szokott, “legfeljebb akkor, amikor leülök megnézni egy meccset, hogy a mi időnkben mennyire jó volt ez a játék… Sajnos, ma már kicsit több a pankráció, mint amikor én játszottam, de egyben elismerés is jár a srácoknak, hogy még így is helyt tudnak állni.

(fotó: MTI / MOB)

A beiktatási ünnepségre az ISHOF-jubileum miatt kivételesen nem az intézmény Fort Lauderdale-I központjában, hanem júliusban, a szingapúri világbajnokságon kerítenek sort. Molnár Endre ugyanakkor nem tartja valószínűnek, hogy ott lesz a helyszínen: “nem vagyok én már olyan állapotban, hogy ilyen hosszú repülőutakra vállalkozzam – először is, meg kéne érni a nyarat, és akkor legalább életemben ünnepelhetnénk meg a nyolcvanadik születésnapomat.

Az ISHOF idei beiktatottjai között vannak még olyan kiválóságok, mint az úszók között Anthony Ervin, Ryan Lochte és Federica Pellegrini, illetve a nyíltvízi úszásban olimpiai bajnok Ous Mellouli.

Molnár Endre-portré:

Sporteredményei kapusként:

olimpiai bajnok (1976, Montreal)
olimpiai 2. helyezett (1972, München)
kétszeres olimpiai 3. helyezett (1968, Mexikóváros; 1980, Moszkva)
világbajnok (1973, Belgrád)
világbajnoki 2. helyezett (1975, Cali; 1978, Nyugat-Berlin)
kétszeres Európa-bajnok (1974, Bécs; 1977, Jönköping)
Európa-bajnoki 5. helyezett (1966, Utrecht)

Edzőként:

1985-ben, 1987-ben és 1992-ben magyar bajnokságot nyert. 1983-ban KEK-döntőbe jutott.

Díjai, elismerései:

Az év magyar vízilabdázója (1967, 1977, 1978, 1979, 1980)
Kiváló Nevelő Munkáért (1992)
Beválasztották az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába (2000)
Gyergyószentmiklós díszpolgára (2006)

Eddig beiktatott magyar vízilabda-legendák

1969: Németh János (Jamesz)

1971: Homonnay Márton

1976: Gyarmati Dezső

1978: Halassy Olivér

1982: Kárpáti György

1987: Mayer Mihály

1993: Faragó Tamás

1994: Markovits Kálmán

1995: Komjádi Béla

1996: Szivós István

1997: id. Szivós István

1998: Lemhényi Dezső

2010: Zólyomi András (Bandi)

2016: a háromszoros olimpiai bajnokcsapat (2000-04-08), és külön a háromszoros bajnokok: Biros Péter, Benedek Tibor, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Szécsi Zoltán

2017: Bodnár András

 

fotó: MVLSZ, MTI, MOB)