Nagy kihívás volt a Red Bull Ringen

A festői Stájerországban folytatódott tovább a közép-európai F4-es bajnokság.

A második fordulóra szinte duplájára duzzadt a mezőny, tele kompetitív csapatokkal és pilótákkal! – számolt be a magyar csapat.

Változékony időjárás

A spielbergi pálya sajátosságaiból és a szeszélyes májusi időjárásból adódóan szinte kiszámíthatatlan volt a hétvége időjárása a teljes fordulót tekintve. A pénteki szabadedzések így hol száraz, hol esős körülmények között zajlottak. Pozitívum, hogy Jonathan és a csapat még több kilométert tudott megtenni nedves aszfalton, amely a későbbiekben még értékes tapasztalatot jelenthet a szezon teljes egészében.

Időmérőre hangolva

A péntek száraz pálya tapasztalatára volt igazán szükség a szombati időmérőre, ugyanis az eső felhők eltűnni látszódtak a kvalifikáció kezdetére. Tudtuk, hogy meghatározó lesz a rajtpozíciónk az első versenyen a teljes hétvégét tekintve, ugyanis a 24 fős mezőnyben a pontszerzés szempontjából nagy faktort játszik az is, hogy honnan rajtolhatsz el a futamon.

„Egy új gumi-keverékkel kellett teljesítenünk az időmérőn, ami egy érdekes kihívás volt, ráadásul pénteken sem tudott a mezőny slick gumin teljesíteni túl sok időmérő szimulációt az eső miatt.”

A csapat így is sikeresen helyt állt, és a kompetitív szoros mezőnyben a 12. helyet sikerült megszerezni.

„Izgalmas időmérő volt, elég nagy volt a forgalom, ami egy plusz ismeretlen faktor volt ez előző hétvégéhez képest. A gyorskörömön hibáztam egyet, megcsúsztam, ezzel jelentős időt vesztettem aminek nem örülök. Viszont látszik, hogy versenyképesek tudunk lenni, motiváltan készülhetünk az első versenyre!”

Lendületes első verseny

A 12. helyről már rögtön a rajtnál sikerült pozíciót javítani. A verseny jelentős részében meggyőző volt Jonathan tempója, azonban a biztonsági autó kétszer is a pályára kényszerült hajtani, így még kevesebb idő állt rendelkezésre ahhoz, hogy előre törjünk a mezőnyben. Végül a megszerzett 9. hely azt jelentette, hogy a 2. futamon is a 9. rajkockából rajtolhattunk.

Kaotikus vasárnap

Már a zárónap reggelén is verőfényes napsütés fogadott minket, így egyértelmű volt, hogy az esőgumikra már nem lesz szükség a hétvége folyamán. A többiekétől eltérő taktikával készültünk a 2. futamra, ugyanis használt gumikkal terveztük teljesíteni a versenytávot. Ennek ellenére a rajt utáni adok-kapok során sikerült jól helyezkednie Jonathannak és a biztonsági autó beküldéséig egészen a 7. helyig előre tudott jönni. Az újraindítás után ádáz csaták sorai következtek, rengetek oda-vissza előzés és kemény harc jellemezte a verseny második felét, ahol kisebb hátrányba kerültünk az eltérő stratégiánknak köszönhetően. A kockás zászló a 11. helyen intette le végül Jonathant, aki a pozíció vesztés ellenére bizakodóan nyilatkozott:

„Az eredmény nem feltétlen tükrözi azt, amit ki lehetett volna hozni ebből a futamból, de ettől függetlenül nagyon bizakodó vagyok, ugyanis megvolt a tempónk a mezőny első felével még annak ellenére is, hogy sokan már most elhasználták az új gumis lehetőségüket. Várom a 3. futamot!”

A záró futamnak az egész csapat nagy elvárásokkal kezdet neki, ugyanis ahogy Jonathan is elmondta, látható volt a javulás a tempót tekintve a hétvége első feléhez képest, mindezek mellett még a gumi előny is a mi oldalunkon állt. Sajnos a remények hamar szertefoszlottak, a rajtot követően a pálya középső szektorához érve Jonathant egyik versenytársa leszorította a pályán kívülre, ahol már a kavicságyon autózva összeért a két első kerekük, aminek következtében megsérült az autó bal első futóműve. Szerencsére Jonathan ügyesen kordában tartotta az autót és megúsztuk nagyobb sérülés nélkül, ettől függetlenül feladni kényszerültünk az osztrák utolsó futamot.

Előre tekintünk

Tisztában voltunk vele, hogy ez a hétvége sokkal nagyobb kihívások elé állít majd minket minden tekintetben, azonban a csapat minden tagja lenyűgözően teljesített. 3 hét múlva Szlovákiába látogatunk majd, ahol a hétvége előtt tesztlehetőség is áll majd előttünk felkészülni a versenyekre.

Folytatás a Slovakia Ringen június 7. és 9. között!

 

Fotó: Gender Racing Team