Négy magyar döntős lesz az úszóversenyek zárónapján

Fábián Bettina és Késely Ajna is döntőbe jutott 400 méter gyorson, így a római úszó Európa-bajnokság szerdai zárónapján három fináléban összesen négy magyar lesz érintett a medencében.

A magyarok közül szerdán Mihályvári-Farkas Viktória kezdett 400 méter gyorson. A 400 méter vegyesen arany-, 1500 méter gyorson ezüstérmes versenyző egyéni legjobbját (4:13.96) megjavítva, 4:13.76 perccel csapott célba, amivel összesítésben kilencedik lett. A futam után a magyar újságíróknak azt mondta a vegyes zónában, hogy az 1500 méter gyors után teljesen felszabadult, nem is foglalkozott már a versennyel, ez ráadásul nem is a fő száma, ezért boldog, hogy így is sikerült élete legjobbját úsznia. Hozzátette, az Eb után kéthetes pihenőt tart majd – számolt be az MTI.

Őt Fábián Bettina követe, aki láthatóan nagyon elfáradt a célba érkezést követően, 4:10.46 perces ideje a harmadik legjobb volt a mezőnyben. A 17 esztendős úszó elmondta, az volt a célja az Európa-bajnokságon, hogy legalább egy számban döntőt ússzon, ez most sikerült neki, az esti fináléban pedig elsősorban a hajráján szeretne javítani.

A szám harmadik magyarjaként Késely Ajna ugrott medencébe, a 20 éves magyar úszó – aki 2018-ban, Glasgow-ban ezüstérmes volt ebben a számban – 4:11.81 perccel hetedikként került a fináléba. Késely az MTI kérdésére reagálva elmondta, a vasárnapi 1500 méter gyors után, ahol 12. lett, „legszívesebben kiugrott volna a harmadikról”, de az azóta eltelt napokban sikerült túltennie magát a történteken, így most felszabadultan tudott versenyezni.

Ugyanebben a számban férfiaknál Mészáros Dániel, aki a 4×200 méteres gyorsváltó „délelőtti tagjaként” egy aranyérmet már magáénak tudhat, egyéni legjobbjától (3:52.57) elmaradva, 3:54.70 perccel összesítésben a 26., míg Zombori Gábor – aki 2019-ben a Duna Arénában rendezett junior világbajnokságon ezt a számot akkori korosztályos világcsúccsal (3:45.68) nyerte -, 3:53.84 perccel a 22. helyen fejezte be.

A világversenyeket hagyományosan záró 4×100 méteres vegyesváltók küzdelmeiben a magyarok közül az előzetes rajtlistán csak a nők szerepeltek, de végül ők sem ugrottak medencébe.

Az esti döntőkben még Kós Hubert 200 méter vegyesen, Jakabos Zsuzsanna pedig 200 méter pillangón lesz érdekelt.

 

fotó: MTI / Czeglédi Zsolt