Nehézségek helyett a lehetőségeket lássuk – üzenik a paralimpikonok

Bár a járványhelyzet radikális változásokat eredményezett a sport világában, a parasportolók a körülményekhez igazodva folytatják a felkészülést a megmérettetésekre. Az elszántság, a kitartás, az akadályok leküzdésének képessége most mindannyiunk számára kiemelt jelentőséggel bír, így érdemes megszívlelni a K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram tavalyi nyerteseinek tanácsait.

Talán még sosem volt ekkora szüksége a sportolóknak a kitartásra, mint most, ugyanis a járványhelyzet a sportesemények, többek között a tokiói nyári olimpiai és paralimpiai játékok elhalasztását eredményezte – derült ki a mai közlemányből.

Jól tudjuk, ahhoz, hogy egy parasportoló a legnagyobb versenyekre vagy akár egészen a paralimpiáig eljuthasson, hosszú, kitartó és áldozatos felkészülés szükséges, amihez elengedhetetlen a biztos lelki és anyagi háttér. A K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram elmúlt 13 éve során 21 sportoló és 4 segítő kapott eddig 20 millió forint összegű támogatást. Ők azok, akik ebben a jelenlegi helyzetben is mindannyiunk számára példát mutatnak a váratlan akadályok, korlátok leküzdésében” – nyilatkozta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója. 

Rövidebb időszak, reálisabb célkitűzések

A K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram tavalyi nyertesei Ekler Luca világbajnok paraatléta és Kiss Péter Pál világbajnok parakajakos szerint bár a versenyidőszak kezdete még bizonytalan, a tervezésről most sem szabad lemondanunk, így a következő heteket a felkészülésre használják fel. Most van igazán idejük tervezni rövidebb és hosszabb távlatokra is, akár még nagyobb lendülettel, mint korábban. Meglátásuk szerint a motiváló, de elérhető célok a bizonytalan helyzetben is sokat segítenek abban, hogy átlendüljünk a nehezebb időszakon. Érdemes rövidebb – 2, 3 vagy 4 hetes – periódusokban gondolkodni és olyan edzéstervet összeállítani vagy mobilapplikációt letölteni, ami a kezdő szinttől egészen a haladóig próbára teszi a képességeinket. Így nemcsak időben, hanem teljesítményben is mérhetjük, milyen szinten tartunk és mennyit kell még fejlődnünk. A sikerélmény pedig mindig motivál a folytatásra.

Számomra az edzés olyan, mint a házépítés: minden egyes tégla számít a végeredmény szempontjából. Ha egy része is hiányzik annak a háznak, amiről álmodtunk, akkor összeomlik. A sport megtanít arra, hogy rendszeresen, alázattal és kitartással minden nap tehetünk azért, hogy az összes tégla a megfelelő helyre kerüljön és elérjük a céljainkat. Ezt még erőteljesebben kell ebben a rendkívüli helyzetben szem előtt tartanunk” – mondta el Luca.

 

 

Akadály helyett lehetőség

A járvány miatti bizonytalanság feszültséghez, motiválatlansághoz vezethet, ami a lelki stabilitásunkra is negatív hatással lehet. „Kezdetben nehéz volt túllendülni azon az akadályon, hogy most minden bizonytalan, de a lehetőségeinkhez mérten alkalmazkodnunk kell ehhez az időszakhoz is. A sport rendszerezetté teszi a mindennapokat, miközben nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is támogat. Nehézségek helyett a lehetőségeket lássuk magunk előtt, csak így győzhetjük le az akadályokat” – nyilatkozta a világbajnok parakajakos, aki hozzátette, hogy az otthonlétet a szeretteinkkel töltött minőségi idő mellett a rutinosabb és magabiztosabb versenyzésekre most még jobban ki lehet használni. Érdemes előre kikészíteni a sportfelszerelést és ruhát, beállítani az emlékeztetőt, hogy a legfontosabb teendőink elvégzése után máris készen állhassunk az edzésre. Nap végére így nemcsak fittebbek, hanem nyugodtabbak is leszünk.

Közösségi motiváció

Azáltal, hogy felelősen otthon maradunk és folytatjuk a felkészülést, tulajdonképpen nemcsak a kitartásunkra, hanem a kreativitásunkra is szükség van” – említette meg a világbajnok paraatléta, aki barátaival és edzőtársaival most online tartja a kapcsolatot. „A különböző kihívások és edzéstervek mellett, amikkel motiválni tudjuk egymást, még hangsúlyosabbá válnak az emberi kapcsolatok: most tudjuk igazán megismerni egymást a sport világán túl is. Az otthonlétet tehát nemcsak mozgásra, hanem társaink megismerésére is fordíthatjuk” – javasolta Luca azoknak, akik nem akarnak lemondani a közösségi élményekről sem. Az edzések közbeni folyamatos kapcsolattartás fontosságát Péter is kiemelte: mozgással ugyanis nemcsak a bezártság okozta negatív hangulat és a feszültség oldható, hanem hatalmas motivációs löket minden résztvevő számára, miközben a család összetartóbbá, kitartóbbá és elszántabbá válik. Ez pedig nemcsak az új sportakadályok során, hanem a következő hetek kihívásainak leküzdésében is segítség.

 

fotó: Sportmenü / Kárpáti Balázs