Nem bírt egymással a Mezőkövesd és a Debrecen

A Mezőkövesd fordulatos mérkőzésen 2-2-es döntetlent játszott a vendég DVSC-vel szombaton a labdarúgó NB I 13. fordulójában.

Könyves szemfülességének köszönhetően gyorsan vezetést szerzett a Debrecen, de nem sokkal később a Mezőkövesd szabadrúgásból egyenlített. Ezután felváltva forgott veszélyben a két kapu, de rendre kimaradtak a helyzetek.

Szünet után is izgalmas maradt a mérkőzés, a hazaiak voltak kezdeményezőbbek, ennek eredményeként ismét vezetéshez jutottak a góllövőlistán jelenleg éllovas Molnár révén. A hajrában aztán a nem sokkal korábban beállt Takács pontot mentett a hajdúságiaknak, akik így már öt mérkőzés óta veretlenek.

OTP Bank liga, 13. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 2-2 (1-1)
Mezőkövesd, 2532 néző, v: Bognár

Mezőkövesd: Szappanos – Vadnai, Pillár, Szalai A., Farkas D. – Cseri (Hudák, 77.), Szeles T. – Vajda S. (Silye, 92.), Mevoungou, Molnár G. -Koszta (Drazic, 84.)

DVSC: Nagy – Ferenczi, Pávkovics, Kinyik, Kusnyír – Haris, Tőzsér – Szécsi (Takács, 67.), Bódi, Varga K. (Jovanovic, 89.), Könyves (Avdijaj, 75.)

gólszerző: Koszta (17.), Molnár (72.), illetve Könyves (4.), Takács (86.)
sárga lap: Molnár (44.), Szeles (49.), illetve Tőzsér (44.), Pávkovics (66.), Haris (92.)

(MTI)