Nem érezte magát pocakos öregúrnak Kenderesi Tamás az újrakezdés első napján

Köszönhetően a városvezetésnek és az úszószövetségnek, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamásnak hétfőn se Budapestre, sem Balatonfűzfőre nem kellett elutaznia azért, hogy a hathetes kihagyás után újrakezdhesse az úszóedzéseit, a gyakorlás lehetőségét ugyanis Pécsen, a lakóhelyén biztosították a számára.

Kicsit tartott attól, hogy az úszótechnikája döcögős lesz, az izmai pedig engedetlenek, de ennek éppen az ellenkezője történt –  írta a SzPress Sporthírszolgálat.

Valahogy úgy éreztem magamat, mint egykor a pesti srácok, akik alighogy leszálltak a vonatról, már robogtak is a víz felé, hogy a Balatonba vethessék magukat, annyira hiányzott már a medence, az első startfejes és az úszás – nyilatkozta a várva-várt első edzésnap után Kenderesi az SzPress Hírszolgálatnak.. – Három hónappal ezelőtt, amikor Thaiföldön készültünk az országos bajnokságra és azt gondoltuk, hogy májusban a budapesti Európa-bajnokságon csatázhatunk, szálkásabb voltam, de most sem éreztem úgy magamat, mint egy pocakos öregúr. Legfeljebb 1.5-2 kilót kell leadnom, ami szerintem legfeljebb egy hétig marad rajtam.”

Hat évvel ezelőtt az újdonsült ifjúsági EB-győztes Kenderesi azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a debreceni országos bajnokságon Cseh Lászlót is megelőzve első lett a 200 pillangó döntőjében. Nem sokkal később a kínai Nankingban az ifjúsági olimpián is ő volt a leggyorsabb. Azóta jó és rossz dolgok is történtek vele, a messze legjobb az, hogy Rióban szoros versenyben olimpiai bronzérmet nyert a 200 pillangón. Abban az úszásnemben és távon, ami addig, és az óta is az egyetlen erős ütőlapja.

Ezen a héten naponta csak egyszer úszunk, kiegészítésképpen viszont otthon a kertben előveszem a G-Flex kötelemet és megtartom magamnak a szárazföldi edzésemet. Hétfőn kezdetnek körülbelül 5000 méter volt az edzéstáv, keddtől megyünk egyre feljebb, a jövő héten pedig áttérünk a napi két edzésre. A visszatérés az örömúszás napja volt, tudom, gyorsan jön majd az izomláz, és más keservek is, de tűrni fogom, mert nagy terveket forgatok a fejemben. Csak legyen verseny, cél és kihívás. A csúcsformámhoz képes most, április végén talán 20 százalékon lehetek, de legalább nem a nullán, ahonnan nehezen találnék rá arra a Kenderesi Tamásra, aki 2018-ban ezüstérmet nyert Glasgowban az Európa-bajnokságon” – mondta befejezésül Kenderesi Tamás, aki ettől a héttől kezdve ugyanúgy küzd meg az edzésadagok legyűrésével, ahogy azt eddig is tette: egyedül, edzőtárs nélkül.

Szalay Péter (SzPress Sporthírszolgálat)