Nem volt futam pénteken a finndingi-vb-n

A gyenge szél miatt nem rendeztek futamot pénteken a balatonföldvári Finndingi-világbajnokság ötödik versenynapján.

A szervezők tájékoztatása szerint az első négy nap remek körülményei és hét futama után a szél nem fújt kellő erővel ahhoz, hogy a rendezőség versenyt indíthasson az olimpiai vitorlás osztály résztvevői számára, ráadásul reggel még a délnyugat felől érkező köd is lehetetlenné tette a versenyzést.

A legjobb magyar, az Eb-ezüstérmes Berecz Zsombor az ötödik helyen áll. Vezet a Csillaghajóban olimpiai bajnok svéd Max Salminen 31 helyezési ponttal, őt a 2010-es világbajnok brit Ed Wright és a francia Európa-bajnok, Jonathan Lobert követi 38-cal. A negyedik a holland Nicholas Heiner (48), egyetlen helyezési ponttal megelőzve Bereczet.

Az előrejelzések a hétvége mindkét napjára jó szelet ígérnek. Szombaton akár három futamra is sor kerülhet, vasárnap pedig következik a mindent eldöntő éremfutam, amelyben az első tíz helyezett a többiektől külön versenyez majd.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?