„Nem voltunk az az igazi horvát csapat” – így reagáltak a horvátok

A budapesti vereség ki kell, hogy józanítsa a horvát labdarúgó-válogatottat, melynek össze kell szednie magát, ha ki akar jutni az Európa-bajnokságra – írta a Jutarnji List című horvát napilap a vasárnap 2-1-re elvesztett budapesti Eb-selejtezőről.

A lapnak nyilatkozó szakkommentátorok szerint a magyarok „megették” a horvátokat agresszív fellépésükkel. „Nagyon gyorsan meg kell ráznunk magunkat, és konszolidálódnunk kell” – hangoztatták.

Luka Modric, a világbajnoki ezüstérmes horvátok kapitánya úgy nyilatkozott: „a magyarok jóval agresszívebbek és erősebbek voltak nálunk„. Úgy vélte: a magyar válogatott a fizikai erőnlétre tervezte játékát, számos átadással, és a támadások nagy részét ők vezették. Ez a hozzáállás pedig a végén győzelemhez vezetett, hangsúlyozta. „Gratulálunk nekik, fontos pontokat szereztek, és bonyolultabbá tették a helyzetet a csoportban” – közölte a csapatkapitány.

Dejan Lovren, a Liverpool hátvédje szerint túl lazán álltak a vasárnapi meccshez. „A hozzáállásunk alapján még jó, hogy egyáltalán gólt tudtunk rúgni” – vélekedett. Mint mondta: a magyarok leckét adtak nekik agresszivitásból, ők pedig nem tudták megtartani a labdát. „A második félidőben jobbak voltunk, de már későn ébredtünk fel” – fogalmazott Lovren.

Mindkét játékos egyetértett abban, hogy ha ki akarnak jutni az Eb-re, el kell felejteniük a tavalyi vb-ezüstöt, és szembe kell nézniük az új kihívásokkal.

A Vecernji List című, legolvasottabb horvát napilap Zlatko Dalic szövetségi kapitány nyilatkozatát taglalta.

Nem voltunk kreatívak, hiányzott az ötlet. Nem voltunk az az igazi horvát csapat” – vélekedett Dalic. Mint mondta, tudták, hogy nehéz lesz a kvalifikáció, a vereség pedig vereség, de még nem a világ vége. „Tisztában kell lennünk azzal, hogy ellenünk 200 százalékos teljesítményt akar nyújtani mindenki” – mondta a horvát szakvezető, majd hozzátette: „a világ második legjobb csapata a miénk, nincs idő panaszkodni, rá kell térnünk a győztes útra, és közelebb kerülni az Eb-hez„.

A legtöbb internetes portál csalódottságának adott hangot a horvátok vasárnapi játékát illetően.

Az index.hr sportrovata azt írta: nem lehet tovább az ezüstérem mögé bújni, ez a válogatott még a vb-második csapat árnyékának sem nevezhető.

A net.hr szerint teljes leégés volt a budapesti meccs, Lovre Kalinic kapus pedig „tragédiaíró”.

A legtöbb hírportál és sportkommentátor egyetértett abban, hogy a horvát kapus nem igazán nőtt fel a feladathoz.

 

fotó: Róhfotók / Róth Tamás