Nemzetközi versenysorozatban szurkolhatunk a K&H Egyetemi E-sport Kupa bajnokainak

Megkezdik szereplésüket a K&H Egyetemi E-sport Kupa bajnokai az Amazon University Esports Masters 2023 végső selejtező szakaszában. Az Óbudai Egyetem, a Debreceni Egyetem, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kiválóságai a Rocket League, a Valorant és a League of Legends játékok platformjain Európa közel ezer egyetemének legjobb együttesei között folytatják a versenyzést.

Májusban folytatódik a 2023-as Amazon University Esports Masters, amelyen 16 ország 952 egyeteméről 28 ezer játékos csap össze az Európa legjobbjainak járó trófeákért. A nemzetközi versenysorozatban a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) által életre hívott K&H Egyetemi E-sport Kupa bajnokai is a virtuális küzdőtérre lépnek – számolt be a hazai szövetség.

„Idén immár másodszor hirdettük meg a K&H Egyetemi E-sport Kupát: a Rocket League, a Valorant, valamint a League of Legends játékokban 8 magyar egyetem 62 csapata mérte össze tudását. Versenysorozatunk League of Legends ágának döntőjében sikeresen megvédte címét a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem együttese, míg a Rocket League platformján az Óbudai Egyetem, a Valorantban pedig a Debreceni Egyetem csapata győzedelmeskedett. A legjobbaknak a díjazáson felül ezúttal is egyedi lehetőséget: nemzetközi megmérettetésen való részvételt biztosítottunk. A három győztes csapat egyúttal kvalifikálta magát az Amazon University Esports Masters 2023-as versenysorozatának Last Chance Qualifier, vagyis végső selejtező szakaszába, amelyből az első két helyezett bejut a főtáblára. Reméljük, csapataink a nemzetközi színtéren is sikeresen szerepelnek majd, bekerülnek az európai egyetemi bajnokság élő döntőjébe, és így ott – az UEM történetében először – magyar együtteseknek szurkolhatunk majd”

– hangsúlyozta Biró Balázs, a HUNESZ elnöke. 

Kupabajnokaink közül elsőként, május 6-án az Óbudai Egyetem csapata kezdi meg szereplését Európa közel ezer egyetemének legjobbjai között, majd május 7-én a Debreceni Egyetem, május 13-án pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) együttesének szurkolhatunk. Amennyiben a kétszeres címvédő BME sikerrel veszi az utolsó kvalifikációs kört, biztosan németországi egyetem lesz az ellenfele a megmérettetés döntőjében. A nemzetközi versenysorozat díjazása a három játékot tekintve több mint 18 000 euró, azaz több mint 6 és fél millió forint.

“A K&H mozdulj! programmal hosszú távon támogatjuk az egészséget, az egészséges életmódot, aminek szerves része a sport. Az e-sport fejlődésében 5 éve veszünk részt aktívan, hiszen az e-sportra, a sport leginnovatívabb és leggyorsabban fejlődő szakágára a jövő sportjaként tekintünk. Azt látjuk, hogy a most felnövő generáció új, digitális, innovatív lehetőségeket keres magának a sport és a szórakoztatás terén. Idén ezért már második alkalommal is meghirdettük a K&H Egyetemi E-sport Kupát, amelyen nyolc egyetem hallgatói mérhették össze tudásukat, illetve bizonyíthatták elhivatottságukat, eltökéltségüket és a kiváló teljesítményre való törekvésüket”

– mondta el Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

A mérkőzéseket az Esport1 Twitch-csatornáján (https://www.twitch.tv/esport3tv;) élőben, magyarul is közvetítik.

 

A 2023-as K&H Egyetemi E-sport Kupa végeredményei:

ROCKET LEAGUE: 

  1. Óbudai Egyetem (ÓE)
  2. Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)

VALORANT: 

  1. Debreceni Egyetem (DE)
  2. Óbudai Egyetem (ÓE)

LEAGUE OF LEGENDS:

  1. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)
  2. Széchenyi István Egyetem, Győr (SZE)

fotó: Magyar E-sport Szövetség