
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
A 25 éves pilótának ez pályafutása 10. pole pozíciója, Ausztráliában az első. Mellőle csapattársa, a melbourne-i születésű és így hazai közönség előtt versenyző Oscar Piastri startol, míg a harmadik rajtkocka a címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappené lett a Red Bull-lal. A holland pilóta mellől George Russel, a Mercedes brit versenyzője indulhat – számolt be szombaton az MTI.
A Ferrari a rajtrács negyedik sorát foglalja el, Charles Leclerc a hetedik, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton nyolcadik lett az időmérőn, miután a kvalifikáció végén meglepetésre a japán Cunoda Juki megfutotta az ötödik legjobb időt, hatodikként pedig Alexander Albon, a Williams thaiföldi versenyzője végzett.
Nem indult jól az év Liam Lawson (Red Bull) és Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) számára, ugyanis egyiküknek sem sikerült továbblépnie az időmérő első szakaszából. A harmadik szabadedzést műszaki probléma miatt kihagyni kényszerülő Lawson csak a 18., a Mercedes 18 éves olasz újonca pedig a 16. pozícióból startolhat majd.
Az 58 körös Ausztrál Nagydíj vasárnap – magyar idő szerint – 5 órakor kezdődik.
Az F1-es Ausztrál Nagydíj időmérőjének végeredménye:
Versenyző | Csapat | Köridő | Hátrány | |
1 | Lando Norris | McLaren/Mercedes | 1:15.096 | – |
2 | Oscar Piastri | McLaren/Mercedes | 1:15.180 | 0.084 |
3 | Max Verstappen | Red Bull/Honda RBPT | 1:15.481 | 0.385 |
4 | George Russell | Mercedes | 1:15.546 | 0.450 |
5 | Yuki Tsunoda | Racing Bulls/Honda RBPT | 1:15.670 | 0.574 |
6 | Alexander Albon | Williams/Mercedes | 1:15.737 | 0.641 |
7 | Charles Leclerc | Ferrari | 1:15.755 | 0.659 |
8 | Lewis Hamilton | Ferrari | 1:15.973 | 0.877 |
9 | Pierre Gasly | Alpine/Renault | 1:15.980 | 0.884 |
10 | Carlos Sainz | Williams/Mercedes | 1:16.062 | 0.966 |
11 | Isack Hadjar | Racing Bulls/Honda RBPT | 1:16.175 | 1.079 |
12 | Fernando Alonso | Aston Martin/Mercedes | 1:16.453 | 1.357 |
13 | Lance Stroll | Aston Martin/Mercedes | 1:16.483 | 1.387 |
14 | Jack Doohan | Alpine/Renault | 1:16.863 | 1.767 |
15 | G.Bortoleto | Sauber/Ferrari | 1:17.520 | 2.424 |
16 | A.K.Antonelli | Mercedes | 1:16.525 | 1.429 |
17 | Nico Hülkenberg | Sauber/Ferrari | 1:16.579 | 1.483 |
18 | Liam Lawson | Red Bull/Honda RBPT | 1:17.094 | 1.998 |
19 | Esteban Ocon | Haas/Ferrari | 1:17.147 | 2.051 |
20 | Oliver Bearman | Haas/Ferrari | – | – |
A teljes rajtsorrend:
1. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
2. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
George Russell (brit, Mercedes)
3. sor:
Cunoda Juki (japán, RB)
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
4. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Lewis Hamilton (brit, Ferrari)
5. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpine)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams)
6. sor:
Isack Hadjar (francia, RB)
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
7. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Jack Doohan (ausztrál, Alpine)
8. sor:
Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber)
Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes)
9. sor:
Nico Hülkenberg (német, Sauber)
Liam Lawson (új-zélandi, Red Bull)
10. sor:
Esteban Ocon (francia, Haas)
Oliver Bearman (brit, Haas)
fotó: x.com/McLarenF1