Nosztalgia és közönségtalálkozó lesz az FTC-DAB bajnoki mérkőzésen

Közönségtalálkozó: az FTC hokisai utolsó hazai alapszakasz-mérkőzésére kilátogatnak az 1997-es bajnokcsapat tagjai!

Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapat január 24-én 18.30-tól a Tüskecsarnokban a Dunaújvárosi Acélbikák ellen játssza szezonbeli utolsó hazai mérkőzését az Erste Liga alapszakaszában. A találkozónak már önmagában is óriási jelentősége van, hiszen a Fradi hatalmas harcban áll a Csíkszeredával és a DEAC-cal a közvetlen rájátszást érő első hat hely valamelyikének megszerzéséért, így minden egyes megszerzett pontra szükség van – adta hírül az fradi.hu.

De nem csak emiatt érdemes kilátogatni kedd este a Tüskecsarnokba, hiszen az FTC jégkorong szakosztálya úgy döntött, a fiatalok után ezúttal idősebb, sokat látott szurkolóknak kedveskedik egy nosztalgiaprogrammal!

2019 tavaszán a Fodor Szabolcs vezette Ferencváros 22 év szünet után hódította el újra a magyar bajnoki címet – amelyet azóta sem engedett ki a kezei közül. Az 1990-es években megtöltötte a lelátókat a Ferencváros jégkorongcsapata, a mostani előtti utolsó nagy bajnokcsapat 1989 és 1997 között összesen nem kevesebb, mint hét bajnoki címet nyert, az utolsót 1997 tavaszán, éppen mostani ellenfelén elődje, a szintén legendás Dunaferr ellen. A teljesség igénye nélkül olyan játékosok voltak ezeknek a sikereknek tevékeny részesei, mint Pindák László, Kiss Tibor, Szajlai László, Majoross Gergely, Szuper Levente, Svasznek Bence, Kangyal Balázs, vagy éppen szakosztály jelenlegi szakmai igazgatója, Hudák Gábor. Az 1996/97-es idényben a már akkor rekordbajnoknak számító Ferencváros pont az egy szezonnal korábbi bajnokkal, a Dunaferrel került össze a bajnoki döntőben, akiket legyőzve az FTC megszerezte története 25. bajnoki címét. Ezt követően hosszú, két évtizedes kihagyás következett, 22 évet kellett várni, hogy a Fradi játékosai ismét a magasba emelhessék a magyar bajnokság győztesének járó kupát.

A Fradi szurkolói közül sokan személyesen is tanúi lehettek az 1990-es évek sikerkorszakának, közülük jó néhányan még ma is ott vannak a Fradi hazai meccsein. De nem csak őket várják kedden a lelátón, hanem azokat is, akik esetleg egy ideje már nem látogatják olyan aktívan a jégkorongmérkőzéseket. Ki tudja, egy új élmény, egy győztes meccs, és nem csak a szép emlékek térnek vissza, de néhányan a lelátóra, hogy segítsenek a maiaknak is olyan legendás csapattá válni, mint az 1990-es évek Fradija volt.

Ebből a célból jégkorong szakosztály szeretné felidézni a közel 26 évvel ezelőtti bajnoki döntő hangulatát, és mi más is lehetne ennél alkalmasabb meccs, mint egy Dunaújváros elleni hazai alapszakasz-záró összecsapás?

(fotó: fradi.hu)

A január 24-ei mérkőzésen ott lesz a Tüskecsarnokban, és közönségtalálkozót tart az 1997-es bajnokcsapat számos tagja! Az érkező bajnokok névsora: Ancsin László, Dobos Tamás, Gold Róbert, Hajdú Levente, Hajzer Tibor, Horváth Csaba, Hudák Gábor, Juhász Zsolt, Kocsis Nándor, Kóger István, Majoross Gergely, Mészáros Miklós, Pindák László, Sándor Szilárd, Sofron Attila, Svasznek Bence.

A mérkőzés kezdete előtt, 17.55-től egészen a kezdő korongbedobásig a hazai főbejárat előtti kerengőn a bajnokok közönségtalálkozót tartanak, ahol kötetlen beszélgetés, az emlékek felidézése mellett közös fényképek is készülhetnek, és akár két évtizede hiányzó aláírások is begyűjthetőek! Az első harmadszünetben sem érdemes sokáig a büfében időzni, ekkor ugyanis a jégen köszöntik a korábbi bajnokokat.

A mérkőzésre már kaphatóak a belépők online elővételben az Eventim hálózatában, IDE KATTINTVA!

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FTC-Telekom – Dunaújvárosi Acélbikák
2023. január 24., kedd 18:30, Tüskecsarnok
Jegyek: ITT
Élő közvetítés: ersteligatv.hu

fotó: fradi.hu