Ők a január 1-jén induló Exatlon Hungary Kihívói

2020. január 1-jén indul az Exatlon Hungary második évada, amely ezúttal is a Dominikai Köztársaságban forog. Most azonban a Bajnokok és Kihívóik új helyszínen, még látványosabb és nehezebb pályákon szállnak versenybe.

A tv2 közlése szerint az Exatlon Hungary Bajnok csapatában a második évadban is olimpiai és világbajnok sportolók kaptak helyet. Most lerántjuk a leplet, hogy ki az a nyolc mindenre elszánt sportember, aki Kihívóként harcba száll a Bajnokokkal.

A Kihívók csapatát erősíti Besenyei Boglárka, egyetemista, aki 10 évig görkorcsolyázott és versenyszerűen atletizált; Cservenák Alexandra, személyi edző, aki a sporttal egy 25 kg-os hízás után kezdett komolyabban foglalkozni; Krizsa Tímea, személyi edző, aki színésznői pályáját háttérbe szorítva kezdett komolyabban a mozgással foglalkozni. A negyedik lány az Exatlon Hungary eddigi történetének legfiatalabb versenyzője, a 18 éves röplabdázó Pap Dorka, aki élete eddigi legkomolyabb próbatételére készül.

A Kihívó fiúk között van Adu László Dániel szobafestő, aki árva fiúként nőtt fel, és az Exatlonnal szeretné megalapozni kisfia jövőjét. A Bajnokokkal szemben áll rajthoz Flórián Sándor is, aki ex-tűzoltóként számos éles helyzetet átélt már; de a Kihívók között ott lesz Kriston Péter személyi edző is, aki olyan sztárok top formájáról gondoskodott már, mint Majka, Király Viktor vagy Debreczeni Zita. A Kihívók csapatának nyolcadik tagja Novák Zalán, aki az elmúlt években a Forma 1-gyel körbe utazta a világot, és most ezt a munkáját cserélte az Exatlon Hungary versenyére.

2020-ban eldől, hogy ezúttal is a Kihívók győzedelmeskednek-e vagy a Bajnokoknak sikerül revansot venni! A tét nem kicsi, hiszen az Exatlon Hungary főnyereménye 20 millió forintról 30 millió forintra nőtt. A nézői visszajelzéseket figyelembe véve 2020-ban két, egy női és egy férfi győztese lesz az Exatlon Hungary-nek, mindkettőjük 15-15 millió forintot vihet majd haza.

tv2.hu/exatlon oldalon még több minden kiderül az Exatlon Hungary versenyzőiről, az adások visszanézésén túl a sikerműsor rajongói extra tartalmakat és a Bajnokok és Kihívók statisztikáját is megtalálják majd.

Exatlon Hungary – második évad

Első adás január 1-jén 18:50-kor, majd minden hétköznap este a TV2-n!

 

fotó: TV2