Olimpiai színvonalú extrémsportpálya épülhet Budapesten

Az extrém sportok jelentik az olimpiai játékok jövőjét.

Olimpiai színvonalú BMX pálya épülhet jövőre Budapesten a FISE World Series és a Magyar Kerékpáros Szövetség jóvoltából. Az augusztusi rendezvény után jövőre újra a magyar fővárosban rendeznék meg az extrém sportok fesztiválját, ezért a két szervezet mindent megtesz azért, hogy az amatőr és profi versenyzők a lehető legjobb körülmények között készülhessenek. A terveket szakmai workshopon egyeztették, ahol jelen volt a nemzetközi olimpiai bizottság alelnöke, Alper Kasapoglu is. A NOB képviselője szerint az olimpiai játékok jövője az extrém sportokban rejlik, és a jövőben egyre több ilyen sportág lehet része az ötkarikás játékoknak.

A szervezők tájékoztatása szerint állandó állomása lehet Budapest az extrém sportok világkupa sorozatának és fesztiváljának. A FISE World Series idei második állomása volt augusztusban a magyar főváros, a három napos rendezvényen hatféle extrémsportban rendeztek versenyeket. A rendezvény sikerén felbuzdulva a szervezők a következő három évben Budapesten szeretnék megrendezni a világkupa sorozat egyik fordulóját, amelyről szakmai workshop keretén belül tárgyaltak a hazai biciklis szövetségek és a NOB képviselőivel.

A FISE egyik kiemelt sportága a BMX freestyle park, amely a gördeszka mellett 2020-ban már szerepel a Tokiói Olimpián, így világszerte számos ország és biciklis szakmai szövetség fektet be profi BMX pályák építésébe, amelyre példa a tervezett budapesti pálya is. A fedett BMX parkot a belvárosba szánják, és céljuk, hogy a téli hónapok alatt is elérhetővé tegyék mind a profi, mind pedig az amatőr biciklisek felkészülését, ezáltal is megnövelve Magyarország olimpiai esélyeit.

Mi a FISE?

A FISE (Festival International des Sports Extrêmes) első rendezvényét az extrém sportok fesztiváljaként 1997-ben rendezték meg Montpellier-ben, száz versenyzővel, közel 35 ezer nézővel. Az évek során egyre több sportágat vontak be a versenybe, 2008-ra ötnapos fesztivállá nőtte ki magát a francia városban. A több kontinensre is kiterjedő világkupa turné 2014-ben indult, tavaly már több mint egy millióan követték élőben a FWS eseményeit.

Bővebb információ: http://www.fise.fr/en/

Budapesti videó: