Közös sajtótájékoztatón ismertette az idei Lidl-Balaton átúszás legfontosabb program-elemeit a BSI és az esemény névadó szponzora, a Lidl Magyaroroszág.
A szervezők keddi közlése szerint azz úszok csapatához csatlakozott két olimpikon is: Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok és Székely Bulcsú olimpai bajnok vizilabdázó. A szervezők mintegy 12.000 indulóra számítanak június 30-án, a révfülöpi startnál, Magyarország első számú és hagyományosan legnépszerűbb nyíltvízi szabadidős sporteseményén.
Mindkét olimpikon ezen az eseményen debütál az 5,2 km távon, de versenyzői múltjuknak köszönhetően nyugodtan várják a kihívást.
Biros Péter elmondta: „a megszokott napi edzéseimmel készültem, nem tűztem ki időt és majd csak az átúszás után tudom megmondani, mit tanácsolok a többi úszótársamnak. Sportos és úszó család vagyunk, a fiaim is nagyon várják az eseményt, és biztos, hogy ők viszont versenyt csinálnak belőle.”
Székely Bulcsú vidáman nyilatkozott arról, hogy: „nem az idő eredmény miatt indulok, szeretném jól érezni magam az úszás alatt és után is. Volt már időm eleget versenyezni! Bár én most neveztem először, azt tanácsolom a többieknek, hogy türelemmel és kitartással ússzanak, mert hosszú ez a táv. És a legfontosabb, hogy ha meglátnak maguk mellett úszni, ne „röhögve” előzzenek meg! „
Máth István, a BSI ügyvezető-versenyigazgatója az esemény népszerűsége mellett a különböző szervezetekkel való jó együttműködéseket emelte ki. Ide tartoznak a vitorlás klubok, idén 130 vitorlásból, kishajóból és motorcsónakból kialakított úszófolyosó felügyeli az úszókat. „A tavalyi előnevezési létszámhoz képest idén már 50%-kal többen regisztráltak, jelenleg 4600 az előnevezettek száma, így 12 ezer résztvevőre számítunk.”
Sárfalvi Péter sportért felelős államtitkár helyettes hangsúlyozta: „az EMMI kiemelt területként tekinti a szabadidősportot és a jelentős forrásbővítést biztosítunk. A 4600 fős előnevezés is azt bizonyítja, hogy egyre nagyobb igény van azokra a sporteseményekre, ahol közösségben mozoghatunk. Sajnos idén nem tudtam felkészülni az átúszásra, de mindenképpen szerepel a jövő évi naptáramban!”
Révész Máriusz az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos már többszörös Balaton-átúszó, először 18 éves korában teljesítette. Kiemelte, hogy: „készült egy amerikai kutatás, mely szerint aki kerékpárral jár munkába, két évvel tovább él, míg egy holland kutatás szerint, aki minden nap mozog, 15%-kal kevesebbet tölt betegállományban. Ezért fontos, a BSI több évtizedes tevékenysége. Cél, hogy ezeken a versenyeken növekedjen a létszám, hisz ez egész Magyarország számára kedvező. Szép dolog abban a perspektívában dolgozni, hogy ha 100 ezer embert ráveszünk a napi mozgásra, ezzel 200 ezer plusz évet adunk a magyar társadalomnak.„
„A Lidl Magyarország számára kiemelten fontos az egészséges életmód és táplálkozás népszerűsítése. Az esemény névadójaként különösen a fiatalabb generáció tagjai számára szeretnénk példát mutatni, így a 36. Lidl Balaton-átúszásra is olyan programokkal készülünk, amik játékos formában hívják fel a figyelmet ezek jelentőségére” – fogalmazott Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.
Az 5,2 kilométeres táv megtétele után a versenyzők a Platán strandon érnek partot, ahol a Lidl Magyarország számos programmal vár mindenkit.
A Balaton-átúszás 35 éves múltra tekint vissza a hazai tömegsport kultúrában, 1979 óta évente szervezik meg. Gurbán Béla veterán úszó eddig minden eseményen teljesítette a távot és felidézte: „emlékszem az első úszásomra, amikor még csak egy piros karszalagot kaptunk és pár százan vágtunk neki a távnak. Az a nagy álmom, hogy 6 unokámmal közösen is végigússzam.”
Az átúszás élményét a szervezők bátran ajánlják olyan amatőr sportolóknak is, akik korábban még nem próbálták azt, vagy nem vettek részt hasonló igénybevételt jelentő próbatételen.
A 36. Lidl Balaton-átúszásra az előnevezés már elindult (www.balaton-atuszas.hu), az online jelentkezés mellett azonban a helyszínen is lehetőség lesz a regisztrációra. A részvétel feltétele az egy hónapnál nem régebbi vagy a helyszínen kiállított orvosi igazolás.
Balaton-átúszás érdekes adatok
- Az elmúlt 35 évben 190.250 fő összesen 988.000 km-et tett meg
- Összehasonlításképpen: a Föld-Hold távolság 384.000 km
- Korelnökök 2017-ben:
Női: Kertész Zsuzsanna (1937) ő 12-szer úszta át a tavat
Férfi: Bucsányi Elemér (1936) ő 6-szor úszta át a tavat
Felejthetetlen pillanatok az elmúlt (bő) három évtizedből
- Az első Balaton-átúszás. 365-en rajtoltak el, hogy teljesítsék a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot.
- Nem százakban, hanem már ezrekben mérik az indulók számát. Az előző évi 525 indulóval szemben ebben az évben már 2344-en tempóztak.
- Több mint hétezren neveztek, egy évvel később pedig nyolcezer fölé kúszott az indulók száma.
- Új részvételi csúcs: 9442 úszó.
- Több mint tízezer indulót regisztráltak a rendezők.
- Az abszolúti rekord: 10733-an rajtoltak el az északi partról.
- A százezredik sikeres Balaton-átúszót köszöntötték a rendezők.
- Egy újabb rekord. Egy híján 9300-an próbáltak szerencsét, amikor az időjárás miatt halasztani kellett a nagy próbát.
- Újra tízezer fölé kúszott a bátor próbázók száma
fotók: BSI