Óriási harcra kényszerítettük a franciákat, ötödik lett a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott hosszabbítás után 35-32-re kikapott a hatszoros aranyérmes Franciaországtól az egyiptomi világbajnokság szerdai negyeddöntőjében, Gízában, így minden idők harmadik legjobb vb-szereplését produkálva az ötödik helyen zárja a tornát.

A magyar keretből ezúttal Borbély Ádám, Topic Petar, Hanusz Egon és Nagy Bence maradt ki taktikai okok miatt – írta az MTI. A meccset százszázalékos mutatóval váró franciák ellen Mikler Roland nyolc perc alatt öt lövést védett, erre alapozva csapata 5-1-re elhúzott. A Telekom Veszprém balszélsője, Kentin Mahé irányítóként több hibát is elkövetett, ezért lecserélték. Bár Mikler továbbra is parádézott, Michaël Guigou góljaival és Vincent Gérard védéseivel lendületbe került és elkezdte a felzárkózást a hatszoros világbajnok francia együttes. A magyarok 9-3 után kilenc percen át minden támadásukat elrontották, így az egyre jobban védekező ellenfél 9-8-ra feljött. A csereként beállt Bodó Richárd sem tudott segíteni, ennek ellenére csapata Lékai Máté irányításával megőrizte előnyét, az első félidőben egyszer sem került hátrányba, és a szünetben 14-12-re vezetett.

A második felvonást is hatékony védekezéssel kezdték a franciák, az átlövőket igyekeztek elbizonytalanítani, a beálló Bánhidi Bencét pedig nem hagyták labdához jutni. Ennek ellenére egy ideig felváltva estek a gólok, majd a támadójátékát felgyorsító ellenfél a negyvenedik percben – a találkozó során először – átvette a vezetést. Sorozatban négy gólt lőtt a francia válogatott (21-19), majd a remekül küzdő magyarok kétszer is egyenlítettek. Az utolsó tíz perc is döntetlen állásról (25-25) indult, az ellenfél ezután 3-0-s sorozatot produkált, de a magyar együttes nyitott védekezésre váltott, és fél perccel a vége előtt ismét eltüntette a különbséget (30-30). Az utolsó támadás a franciáké volt, de újabb gól nem született még időntúli szabaddobásból sem, így hosszabbítás következett.

Az első és a második öt percben is több hibával, leginkább labdaeladással nehezítették saját dolgukat a magyarok, így 5-2-re elveszítették ezt a periódust, és a legjobb nyolc között búcsúztak a tornától.

A mezőny legeredményesebb játékosa Guigou és a meccs legjobbjának Bánhidi Bence volt egyaránt hat góllal. Kentin Mahé egyszer talált be. A kapusok közül Mikler 15, Gérard hét, Yan Genty pedig négy lövést védett.

A két együttes 39. egymás elleni meccsén 18 magyar és 17 francia siker mellett ez volt a negyedik döntetlen a rendes játékidőben.

A találkozót követően Gulyás István szövetségi kapitány, Bánhidi Bence és Lékai Máté értékelte a mérkőzést.

Gulyás István, a magyar válogatott szövetségi kapitányának gondolatai a negyeddöntőt követően – írta az mksz.hu.

– Kicsit keserű most a szánk íze, de remélem, hogy néhány napon belül ez elmúlik. Megpróbálunk a jóból építkezni. Többször nüanszokon múlottak helyzetek, de végül az ötödik helyen zártunk és elértük a célunkat. Úgy jöttünk el, hogy próbáljunk meg minél több örömet szerezni a szurkolóinknak és reméljük ez sikerült. Összességében a válogatott lépett egyet előre, és ez jó jel a jövőre nézve.

Bánhidi Bence, a válogatott hat gólig jutó, a mérkőzés legjobbjának választott beállója:

– Az 57. percben felnéztünk, három gól volt közte. Összenéztünk, üvöltöttünk, küzdöttünk, kapaszkodtunk egymásba és így sikerült végül hosszabbítást játszani. Sajnos azonban az nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, de mindent megtettünk, hogy a legjobb négybe kerüljünk. A csapat minden dicséretet megérdemel, tudtunk küzdeni egymásért, Magyarországért. Ez a morál és küzdeni tudás, akarás, ami közöttünk van ritka egy csapatnál, ezt most mi zsebre tesszük és visszük tovább magunkkal.

Lékai Máté, a válogatott irányítója így nyilatkozott a találkozót követően:

– Büszke vagyok a csapatra, mert mindent megtettünk. Tudtuk, hogy nagyon erős együttes ellen kell játszanunk. Visszahoztuk három gólról, küzdöttünk, akartunk. Szívünket, lelkünket kitettük, nem adtuk fel egyetlen pillanatra sem. Ez a csapat nagyon együtt van, folyamatosan fejlődik, van arca, taktikája, de a legfontosabb, hogy egy igazi nagybetűs csapat.

A magyarok a Zöld-foki Köztársaság, Uruguay és Németország legyőzésének köszönhetően a maximális négy pontot vitték magukkal a csoportkörből a középdöntőbe, ahol Brazília és Lengyelország ellen is nyertek, az Európa-bajnok Spanyolországtól viszont kikaptak.

Ez a 27. férfi világbajnokság, és a 21., amelyen a magyarok is szerepelnek. Legjobb eredményük az 1986-os második és az 1997-es negyedik helyezés.

Férfi világbajnokság, negyeddöntő
FRANCIAORSZÁG-MAGYARORSZÁG 35-32 (30-30, 12-14)
Gíza, játékvezetők: Garcia, Marin (spanyolok).

FRANCIAORSZÁG: Abalo 2, Descat 5 (2), Dipanda, Fabregas 2, Genty, Gerard, Guigou 6 (1), Karabatic 1, Lagarde 3, Mahe 1 (1), Mem 3, N`guessan 2, Porte 3, Remili 4, Richardson, Tournat 3. Edző: Gille Guillaume.

MAGYARORSZÁG: Ancsin 1, Balogh 1 (1), Bánhidi 6, Bodó 3, Bóka 5, Győri, Hornyák, Lékai 5, Máthé 4 (1), Mikler, Rodriguez 1, Rosta 1, Sipos 1, Sunajko, Székely, Szita 4. Edző: Gulyás István.

Kiállítások: 8, ill. 6.
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/2.

További eredmények:

Spanyolország-Norvégia 31-26 (21-15)
Svédország-Katar 35-23 (14-10)
Dánia-Egyiptom 35-35 (16-13, 28-28, 31-29, 34-34, 34-35), hétméteresekkel: 4-3

Az elődöntő programja:

péntek:
Dánia-Spanyolország 17.30
Svédország-Franciaország 20.30

A torna győztese kijut a 2023-as, lengyel-svéd közös rendezésű világbajnokságra.

 

fotók: IHF