Óriási magyar siker Brazíliában

Július 12-én és 13-án a brazilok futball-legendája, Neymar előtt bizonyíthattak a világ amatőr focicsapatai.

A szervetők vasárnapi beszámolója szerint a játékos otthonába, Praia Grandéba azok a csapatok utazhattak, akik a Red Bull Neymar Jr’s Five világbajnokság nemzeti selejtezőin minden ellenféllel szemben győzedelmeskedni tudtak. Magyar színekben ismerős arcokat láthatott a sztárjátékos, hiszen a Zsírkréták idén repetáztak, és végül a világbajnoki címet érő gólokat is becsavarták. Sőt, a győzelmet követően még Neymart is kihívták egy meccsre!

A világ több, mint 40 országából indultak el amatőr focicsapatok a brazíliai Praia Grandéba, hogy a Red Bull Neymar Jr’s Five világbajnokságon a futball-legenda előtt bizonyíthassanak. A 2019-es szezonban összesen több mint százezer, 16 és 25 év közötti játékos vett részt, akik közül a nemzeti fordulókon győzedelmeskedők mérkőzhettek meg egymással július 12-én és 13-án.

A bajnokságon játszott meccsek szabályai hűek maradtak ahhoz a grundfoci stílushoz, amelyet Neymar gyerekkorában is játszott Sao Paolo utcáin. Az 5 fős csapatok mérkőzése maximum 10 percig tart, a meccsek kapus nélkül zajlanak. Ha egy csapat gólt kap, akkor elveszíti egy játékosát.

A finálén a magyar színekben játszó Zsírkréták csapata is ott volt, akik a tavalyi évet követően ismét a legjobbnak bizonyultak a hazai mezőnyben, így ezúttal is ők képviselhették Magyarországot a brazil focista otthonában.

A főként egyetemistákból álló magyar csapat erőteljes játékkal menetelt egészen a döntőig, ahol végül a spanyolok ellen játszhattak. A csapatkapitány, Fábián Gábor azt is elárulta, egy jókor jött pofon segítette őket, és végül összeszedett játékkal sikerült megnyerniük a világbajnokságot. „Először egy ötös csoportba kerültünk, ahonnan a győztes csapat egyben a biztos továbbjutó csapat is volt. Magabiztosan játszottunk az ellenfeleinkkel, először a brazilokkal majd a japánokkal, és bár éreztük, hogy meglesz a csoportgyőzelem, mégis beleadtunk mindent, hogy hibátlanul zárhassuk ezt a fordulót. Sajnos végül elszenvedtünk egy vereséget, ami tényleg egy jókor jött pofon volt, és sikerült minket kizökkenteni a tavalyihoz hasonló, már-már túl magabiztos állapotból” – árulta el a Zsírkréták csapatkapitánya. „Amikor megéreztük, hogy nem vagyunk verhetetlenek, óriási löketet adott nekünk a következő napokra, és a spanyolok elleni meccshez is, ami már jóval keményebb és agresszívabb játék volt. Egy pár percig sikerült nekik beszorítani minket, de végül be tudtunk csavarni egy visszapattanó labdát és lőttünk egy büntető gólt is, így már csak a 2:0-t kellett tartanunk.” – osztotta meg Fábián Gábor, aki azt is hozzátette, leírhatatlan boldogság számukra a győzelem.

Az örömöt csak fokozta, hogy bajnokként Neymar és barátai csapatával is összemérhették erejüket egy barátságos mérkőzésen, ahol a Zsírkréták 2 gólos hátrányból szépítettek, majd végül a futballsztár csapata nyert 3-2-re.