Óriási meglepetés az Eb-n: a csehek legyőzték a dánokat

Csehország válogatottja óriási meglepetésre 28-27-re legyőzte az olimpiai címvédő Dánia csapatát a Horvátországban zajló férfi kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, a magyar érdekeltségű D csoportban, hétfőn Zágrábban.

A skandináv együttes az első körben magabiztos győzelmet aratott a magyarok felett, a csehek viszont 17 góllal kikaptak a spanyoloktól, ezért már az is meglepő volt, hogy az első perctől alaposan megszorították az olimpiai bajnokot. Martin Galia kapusnak sok dolga volt, de remekül védett, a dánoknak pedig öt és fél perccel a vége előtt időt kellett kérniük, mert egy 6-2-es sorozattal az ellenfelük átvette a vezetést (26-25).

A hajrában kettős emberhátrányban játszottak a csehek, mégis biztosítani tudták győzelmüket úgy is, hogy az utolsó másodpercben hétméterest hibáztak.

Mindez azt jelenti, hogy szerdán a magyar válogatottnak legalább négy góllal kell legyőznie Csehországot a biztos továbbjutáshoz, hiszen mérkőzése előbb lesz, mint a spanyol-dán rangadó. Utóbbi két együttes már biztosan ott lesz a középdöntőben.

A mezőny legeredményesebb játékosa Ondrej Zdrahala volt nyolc góllal, a Balatonfüred cseh légiósa, Stanislav Kasparek kilenc lövésből ötször volt eredményes.

A zágrábi C csoportban Macedónia a montenegrói csapat legyőzésével biztosította továbbjutását. A Veszprém macedón balszélsője, Dejan Manaszkov négyszer, az Orosházán kézilabdázó Nikola Markoszki egyszer volt eredményes.

A montenegrói NB I-es légiósok közül Milos Vujovic és Milos Bozovic (Tatabánya) egyaránt három, Nemanja Grbovic (Cegléd) négy gólt szerzett.

Eredmények, csoportkör, 2. forduló:

C csoport, Zágráb:
Macedónia-Montenegró 29-28 (15-16)
Szlovénia-Németország 25-25 (15-10)

Az állás:
1. Macedónia 4 pont
2. Németország 3
3. Szlovénia 1
4. Montenegró 0

D csoport, Varasd (Varazdin):
Csehország-Dánia 28-27 (15-16)
Spanyolország-Magyarország 27-25 (13-12)

Az állás:
1. Spanyolország 4 pont
2. Dánia 2 (59-53)
3. Csehország 2 (43-59)
4. Magyarország 0

A csoportok első három helyezettjei jutnak a középdöntőbe.

(MTI)

MTI Fotó: Illyés Tibor