Ősszel lesz a teke-világbajnokság

Tekés hasonlattal élve sajnos tarolt a koronavírus az utóbbi hetekben.

A tekézők is a #maradjotthon kampánynak eleget téve próbálják átmenteni a formájukat a folytatásra. A Magyar Teke Szövetség elnöke optimista – mondta el a Nemzeti Versenysport Szövetségnek.

Ilyennel még soha nem találkozott a világ. Mint ahogy az egész társadalom, így mi is ’tanuljuk’ azt, hogy hogy tudjuk átvészelni ezt az időszakot” – nyilatkozta Pintyőke Marcell, a hazai szövetség elnöke.

 

Ami biztosan kijelenthető: idén tavasszal nem lesz egyéni világbajnokság. A világversenynek a lengyel Tarnovo adott volna otthont májusban. Sajnos a Bajnokok Ligája négyes döntője is elmaradt. Friss értesülések szerint a 2020/2021-es idényben nem rendeznek Bajnokok Ligáját, viszont az elmaradt finálét 2021-ben bepótolják. A világbajnokság esetében – ha minden igaz – akkor az egyéni világbajnokságot ősszel rendezik meg. Bízom benne, hogy a helyzetből mindenki kihozza a maximumot, egyben minden magyar sportolónak szorítunk, hogy a lehető legjobban zárják a karantént és valamilyen módon be tudjuk fejezni majd az idei bajnokságot…” – tájékoztatta a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) sajtóirodáját Pintyőke Marcell.