Öt magyar, négy férfi és egy női bokszoló jutott be a döntőbe a hagyományos Bocskai István nemzetközi emlékversenyen, Debrecenben.
A pénteki nap legjobb hazai teljesítményét a szakemberek véleménye szerint a bajaiak ökölvívója, a 60 kilós Gálos Roland nyújtotta, aki meggyőző és látványos boksszal múlta felül orosz ellenfelét, Fjodor Sztyepanovot.
Középsúlyban az első számú magyar, a tavaly Európa-bajnoki bronzérmes Harcsa Zoltán betegség miatt már a csütörtöki negyeddöntőt sem tudta vállalni, ennek ellenére lesz magyar döntős ebben a kategóriában, mivel kellemes meglepetésre Cservenka Róbert, nagyot küzdve, legyőzte az olasz Giovanni Sarchiotót.
Sikerrel vette az elődöntőt Szaka István (52 kg), Vadász András (69) és Nagy Tímea (75).
Ugyanakkor egyértelmű csalódást okozott a nehézsúlyú Hámori Ádám búcsúja. Ő Harcsa és Kovács Richárd mellett tavaly vb-résztvevő volt, most viszont nem nyújtott jó teljesítményt, kikapott román ellenfelétől.
A döntőket szombaton 17 órától rendezik az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.
(MTI)
fotó: Magyar Ökölvívó Szalszövetség