Ötpontos Szekszárdi hátrány a nyolcaddöntőben

Az Atomerőmű KSC Szekszárd női kosárlabdacsapata hazai pályán ötpontos vereséget szenvedett a lengyel Sleza Wroclawtól az Európa Kupa nyolcaddöntőjének csütörtöki első mérkőzésén.

Az NB I tabelláját veretlenül vezető szekszárdiak egy másik százszázalékos együttessel találkoztak, a Wroclaw ugyanis a csoportkörben a lengyel Gdyniát, továbbá a török AGÜ Sport és a tavaly döntős Istanbul Üniversitesit is mindkétszer megverte. A lengyeleknél szerepelt Tijana Ajdukovic, aki tagja volt a 2015-ben Budapesten Európa-bajnok szerb válogatottnak, az előző évad második felében pedig Sopronban játszott.

Az EK öt magyar csapata közül utolsóként állva maradt tolnaiak 4/2-vel zárták a csoportkört, majd a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett párharcban kettős győzelemmel búcsúztatták a Győrt.

A csütörtöki csata első negyede kiegyenlített játékot, valamint négypontos szekszárdi előnyt hozott, a második felvonásban azonban a hazai együttes gyenge támadójátékot nyújtott. A nagyszünetben így a lengyel vendégcsapat vezetett (30-39). A harmadik negyedben hiába javult fel az Atomerőmű, nőtt a két csapat közti különbség. A záró felvonásban nagyot hajráztak a szekszárdiak, de csak csökkenteni tudták a hátrányukat, a vereséget nem tudták elkerülni. A Szekszárd legeredményesebb játékosaként Sara Krnjic 18 pontot és 10 lepattanót szerzett, valamint volt 3 gólpassza.

A visszavágót jövő szerdán 19 órakor játsszák Lengyelországban.

Eredmény:

nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Atomerőmű KSC Szekszárd-Sleza Wroclaw (lengyel) 72-77 (22-18, 8-21, 21-24, 21-14)

(MTI)