Őze István: nagy szerepet vállal az utánpótlás-nevelésben az UTE

Őze István klubigazgató szerint az UTE nagy szerepet vállal az újpesti gyermekek sportolásában, s ezáltal az utánpótlás-nevelésben.

Őze István az M1 aktuális csatornán rámutatott: azok a sportsikerek, amelyeknek köszönhetően a klub nyerte 2018-ban az Európa-bajnoki és a világbajnoki szereplés alapján felállított egyesületi pontversenyeket, a lila-fehér szurkolókon túl sok magyar embernek szereznek örömet. Tavaly a klub versenyzői közül például a kajakos Kozák Danuta világ- és Európa-bajnok lett, az úszó Kapás Boglárka pedig Eb-aranyérmet nyert.

Leszögezte, a remek eredmények úgy jöhetnek létre, hogy az UTE „beépült Újpest város szövetébe”, hiszen az utánpótlás-nevelésben komoly szerepet vállal. Elmondta, már az óvodákban és általános iskolákban is hozzájárulnak a gyerekek sportolási lehetőségeihez.
Ezek az eredmények nemcsak azért jók, mert örömet szerzünk a szurkolóknak, hanem egyúttal példaképeket állítunk a gyerekek elé is” – fogalmazott. Hozzátette, ha egy újpesti versenyző például világbajnoki címet nyer, az adott szakosztályban érezhetően több gyermek kezd el sportolni.

Elmondta, nagy hangsúlyt fektetnek a létesítményfejlesztésre, önkormányzati támogatással és kormányzati programokon keresztül több sportlétesítmény megújult, illetve megújulás előtt áll. Kifejtette, a gyermekek adottságuktól függően széles palettáról választhatnak sportágakat a klub keretein belül.

(MTI)