Paksra látogat a címvédő és listavezető Fradi

A Paks vendége lesz a címvédő és listavezető Ferencváros a labdarúgó OTP Bank Liga hétközi, 15. fordulójában.

Bognár György szeptember 22-én váltotta Osztermájer Gábort a paksiak kispadján, a csapat azóta hazai pályán nem kapott ki: négyszer győzött, egyszer pedig döntetlent játszott. A másik oldalon a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt Ferencváros magabiztosan menetel története 32. bajnoki elsősége felé, Szerhij Rebrov együttese egyedüliként veretlen a mezőnyben, előnye – eggyel kevesebb mérkőzést játszva – már most hét pont a második Fehérvárral szemben, ráadásul 12 összecsapásán mindössze öt gólt kapott. A fővárosiak 2017 óta nem kaptak ki Tolna-megyei ellenfelüktől, legutóbbi paksi fellépésük alkalmával azonban pontokat veszítettek, miután kétgólos vezetésüket a hazaiak kiegyenlítették a 92., és a 96. percben- írta az MTI.

A fővárosban „kiesési rangadót” rendeznek szerdán: a sereghajtó Diósgyőri VTK az utolsó előtti Budapest Honvéd vendégeként lép pályára. Mindkét együttesnél új vezetőedző ül a kispadon, a kispestiekhez a kupagyőzelem után a múlt héten visszatért Pisont István, aki Bódog Tamást váltotta, míg a miskolci együttesnél Feczkó Tamás helyére Geri Gergely érkezett. Egyelőre még egyiküknek sem jött össze az első győzelem, szombaton a Honvéd gól nélküli döntetlent játszott Kisvárdán, a Diósgyőr pedig vasárnap a 91. percben esett góllal kapott ki az MTK vendégeként.

Az M4 Sport kedden a Kisvárda Master Good-Újpest FC és a MOL Fehérvár FC-Puskás Akadémia mérkőzéseket közvetíti, szerdán pedig a Budapest Honvéd-Diósgyőri VTK és a Paksi FC-Ferencváros összecsapás kerül képernyőre.

OTP Bank Liga, 15. forduló:
Kisvárda Master Good-Újpest FC 18.00
MOL Fehérvár FC-Puskás Akadémia FC 20.15

december 16., szerda:
Budapest Honvéd-Diósgyőri VTK 18.00
ZTE FC-MTK Budapest 18.00
Budafoki MTE-Mezőkövesd Zsóry FC 20.15
Paksi FC-Ferencvárosi TC 20.15

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 12 10 2 – 26- 5 32 pont
2. MOL Fehérvár FC 13 7 4 2 31-16 25
3. Puskás Akadémia FC 14 7 1 6 19-22 22
4. MTK Budapest 14 6 4 4 21-18 22
5. Kisvárda Master Good 13 6 4 3 16-14 22
6. Paksi FC 14 6 3 5 27-24 21
7. Budafoki MTE 12 4 3 5 15-21 15
8. ZTE FC 13 4 2 7 21-24 14
9. Mezőkövesd Zsóry FC 14 4 2 8 14-22 14
10. Újpest FC 13 3 3 7 14-28 12
11. Budapest Honvéd 13 2 5 6 16-19 11
12. Diósgyőri VTK 13 3 1 9 16-23 10