Parádés győzelem: idegenben is legyőztük a spanyolokat

Fordulatos találkozón sikerült a hajrában megnyernie a Spanyolország elleni EHF EURO CUP 5. fordulójának összecsapását férfi válogatottunknak. A csapat legjobbjai a tizennyolc védést, köztük bravúrokat bemutató Mikler Roland és a nyolc gólig jutó Bánhidi Bence voltak.

A magyar szövetség szerda esti beszámolója szerint sok hibával indult a mérkőzés, az első találatig öt percet kellett várni, Pedrónak sikerült bevennie Corrales kapuját. Már 3-0-ra vezetett a Gulyás István irányította magyar alakulat, amikor hat és fél perc után Jordi Ribera időt kért. A spanyolok először a 9. percben szereztek gólt, amely adott némi lendületet az ellenfél játékának, az első játékrész felénél 9-4-es magyar előnyt mutatott az eredményjelző. A hazaiak megkezdték a felzárkózást, kihasználva a magyar védelem hibáit. A 19. percet követően, a spanyolok egyenlítését követően (12-12) a 25. percben ismét időt kért a magyar kispad.

A szünetet követően többször is kiegyenlített nemzeti együttesünk, azonban Sipos Adrián két egymást követő kiállítása nem segítette a mieink fordítási szándékát. A magyar csapatnak többször is sikerült labdát szereznie, ám ezek sok esetben pontatlan passzal, labdaeladással végződtek egy-egy könnyű gól helyett. Mikler Roland biztos pontnak bizonyult, a támadások és védekezés során elkövetett magyar hibák nagy részét tudta orvosolni bravúrjaival a magyar hálóőr.

Az 52. percben Hanusz góljával egyenlített, majd Mikler védésének és Máthé találatának köszönhetően fordított válogatottunk. Az utolsó öt perc 27-27-es állásnál kezdődött meg a spanyol időkérést követően. Bár Máthé Dominik labdát adott el, Mikler ismét védeni tudott, majd Bánhidi, aztán Máthé talált be Pérez de Vargas kapujába kétgólosra növelve ezzel a magyar előnyt (27-29). Jordi Ribera időkérését követően Figueras bevette a magyar kaput, de Szita góllal válaszolt. Mikler Roland ismét hárított, ezzel bebiztosítva az idegenbeli magyar győzelmet.

Gulyás István, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:

 Nagyon boldogok vagyunk, hiszen olyan csapatot vertünk meg a saját otthonában, amely nagyon rég nem veszített hazai pályán, illetve vb-harmadik és Európa-bajnok együttes a spanyol válogatott. Jól játszottunk, nagyon jól kezdtük a mérkőzést. Tudtuk, hogy cserélnünk kell majd, így ezt követően az első félidő második felében volt is egy kis bizonytalanságunk védekezésben, ekkor az ellenfél vissza is tudott jönni a mérkőzésbe. A második játékrészben a „standard” csapatunkkal ismét teljesen uraltuk a mérkőzést, és a végén azt gondolom, hogy megérdemelten nyertünk. Holnap utazunk haza, ahol kielemezzük a horvátok mai mérkőzését. Igyekszünk ugyanilyen tisztességesen felkészülni ellenük is, és természetesen otthon is nyerni szeretnénk a szombati mérkőzésen.

 

A nyolc találatig jutó Bánhidi Bence nyilatkozata:

 Azt gondolom, hogy ugyanott tudtuk folytatni a játékunkat, ahol abbahagytuk a világbajnokságon. Egy nagyon komoly mérkőzést játszottunk, egy nagyon magas színvonalú spanyol válogatott ellen. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, utána kicsit visszavettünk a tempóból, nagyon sok technikai hibát követtünk el. A szünetben tudtuk rendezni a sorainkat, majd beleadtunk mindent a második játékrészben, és így lett meg a siker. Holnaptól elkezdjük a felkészülést a horvátokra, és nagyon reméljük, hogy itthon tudjuk tartani a két pontot.

A két együttes 39. egymás elleni meccsén húsz spanyol győzelem és öt döntetlen mellett 14. alkalommal nyertek a magyarok -írta az MTI.

Az Eurokupában a jövő januári, magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezősorozatában nem szereplő csapatok, azaz a rendező országok válogatottjai, valamint a legutóbbi kontinensviadal két döntőse, Spanyolország és Horvátország vesznek részt.

A magyarok szombaton 14.10-től Veszprémben a horvátok ellen zárják a sorozatot.

Férfi EHF EURO CUP, 5. forduló
SPANYOLORSZÁG-MAGYARORSZÁG 28-30 (15-14)
Malaga, játékvezetők: Bonaventura, Bonaventura.

Spanyolország: Corrales, Pérez de Vargas (kapusok), Balaguer 1, Canellas 3, Entrerrios 2, Fernandez 2, Figueras 8, Guardiola, Gurbindo, Izquierdo 1 (1), Maqueda 2, Marchan, Morros, Rivera, Sarmiento 6, Sole 3. Edző: Jordi Ribera.

Magyarország: Mikler, Székely (kapusok), Bánhidi 8, Bodó 1, Bóka 3, Bujdosó, Hanusz 1, Leimeter 3, Lékai 3, Ligetvári, Máthé 4 (2), Rodriguez 3, Rosta, Sipos, Szita 4, Topic. Edző: Gulyás István.

Kiállítások: 6, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 2/1, ill. 2/2.

Részletes statisztika

Az állás:
1. Magyarország 8 pont/5 mérkőzés
2. Horvátország 6/3
3. Spanyolország 2/4
4. Szlovákia 0/4

fotó: mksz.hu