Parádésan vívtak a magyar férfi kardozók, mindhárman feljutottak a főtáblára

Férfi kardban mind a négy magyar induló részt vehet a csütörtöki főtáblás küzdelmekben a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

Az MTI beszámolója szerint a hétfői nyitónap kora délutánján három magyar vívó volt érdekelt a 162 fős mezőnyben, mivel a világranglistán negyedik, kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron kiemeltként – 15 társával együtt – mentesült a selejtező alól.

A 2017-ben világbajnok Szatmári András, valamint Gémesi Csanád és Decsi Tamás remekelt az öt tusra menő asszókban, mindhárman mind a hat ellenfelüket legyőzték a csoportjukban, így közvetlenül csatlakozhattak a kiemeltekhez.

Az volt a cél, hogy megfelelően bemelegítsünk, ez sikerült, a fiúk jó korán kijöttek, Áron is bekapcsolódott, pedig neki ma nem is kellett vívnia” – mondta Decsi András, a férfi kardozók vezetőedzője, hozzátéve, hogy a maximális teljesítmény is összejött: vereség nélkül sikerült megvívni csoportmérkőzéseket.

Megvalósítottam, amit elterveztem, vagyis hogy minden asszómat megnyerjem. Volt, hogy a szívem vitt előre, mert éppen küzdés volt az a mérkőzés, de a lényeg, hogy sikerült” – mondta Szatmári.

Papíron mindegyik csoportbeli ellenfelemnél jobb vagyok, de ezt meg is kellett mutatni. Végig fenn kellett tartani a koncentrációt” – értékelt Gémesi.

Az iráni Fotuhi volt a kemény ellenfél, akitől legutóbb, a moszkvai Grand Prix-n kikaptam. Most sikerült visszavágnom” – mondta Decsi Tamás.

A férfi kardozók mellett az első döntős napon még a női párbajtőrözők lépnek majd pástra csütörtökön. Náluk a legjobb 64 közé két magyar vívó, Muhari Eszter és Nagy Kinga jutott.

Kedden a női tőrözők és férfi párbajtőrözők selejtezőire kerül sor a BOK Csarnokban.

fotó: MTI/Czagány Balázs