Peák Barnabás a Mitchelton-SCOTT kerékpárcsapathoz igazolt!

A World Tour besorolású Mitchelton-SCOTT együtteséhez szerződik az országúti kerékpáros Peák Barnabás.

A legmagasabb versenystátuszú ausztrál csapat honlapján jelentette be, hogy a 20 éves magyar versenyző 2020-tól hozzájuk igazol. Itt teker a tavalyi Vuelta a Espana összetett győztese, a brit Simon Yates. A World Tour kategóriába 18 csapat tartozik – számolt be csütörtökön az MTI.

A legnagyobb álmom, hogy jövőre ott legyek a Magyarországról rajtoló Giro d’Italián” – jelentette ki bemutatkozó interjújában Peák, aki eddigi legnagyobb sikereként 2017-ben második volt a Tour de Hongrie-n. Emellett idén megnyerte a normandiai körverseny ötödik szakaszát.

A tavaly a mezőnyversenyben és az időfutamban is országos bajnok kerekes jelenleg a legjobb U23-as csapatnak tartott holland SEG Racing Academyben teker, tavaly ősszel pedig a belga, ugyancsak az elitcsapatok közé tartozó Quick-Step Floorsszal készülhetett.

Elég céltudatos vagyok: jövőre szeretném megszerezni az első profi győzelmemet, de az is fontos, hogy a lehető legtöbbet tanuljak arról, hogyan működnek a profi versenyek” – fogalmazott Peák Barnabás, aki szerint fontos lesz az is, hogy megtudja, a teste hogyan reagál a több edzésre és a nagyobb versenyterhelésre.

Barnabás az országúti kerékpározás minden részében jó – mondta szerződtetése kapcsán a csapat sportigazgatója, Matt White. – Tud sprintelni, időfutamot menni, és a bolyban sem mozog idegenül.

White szerint a magyar kerekes hasznos tagja lesz a csapatnak, és a rutinosabb versenytársaitól sokat tanulhat majd.
Az egyik legjobb utánpótláscsapattól jön, izgatottan várjuk a közös munkát” – tette hozzá a sportigazgató.

Peák januártól lesz a Mitchelton-SCOTT versenyzője, de már idén is részt vesz a csapat néhány edzésén, hogy minél előbb beilleszkedjen.

 

fotó: Elisa Haumesser. / greenedgecycling.com