Péni István vb-bronzérmet szerzett 300 méter összetettben

Megszületett a magyar küldöttség harmadik bronzérme az egyiptomi sportlövő-világbajnokságon.

Péni István ugyanis harmadik lett a 300 méter puska három testhelyzetű versenyszámban 589 körrel – adta hírül kedden a magyar szövetség. A 192 körös térdelő rész után a fekvőben és az állóban is parádésan teljesített. Előbbiben hibátlan, 200 kört ért el, míg utóbbiban 197 kört lőtt. A versenyszámot a francia Emilien Chassat nyerte meg 592 körrel, a finn Aleksi Leppa végzett a második helyen 590 körrel.

Kalandos körülmények voltak ma a lőtéren. A térdelő közben leszakadt az ég, alig lehetett látni a táblát az esőben. Ráadásul a vadonatúj lőtér teljesen beázott, pont a lőállásomban egy nagy tócsa keletkezett, és abban kellett teljesítenem a fekvőt és az állót. Ugyanakkor ez a két testhelyzet kiválóan sikerült úgy, hogy a térdelő után tudtam, hogyha erről a világbajnokságról is éremmel szeretnék hazatérni, akkor közel hibátlanul kell befejeznem. Végül három 9,9-et lőttem a húsz fekvő és húsz álló lövésből, amivel sikerült felállnom a dobogóra. Nagyon örülök a bronzéremnek!

– mondta el Péni István a magyar szövetségnek.

(Péni István a dobogón; fotó: hunshooting.hu)

Korábban a junior fiú puskások 50 méter fekvő versenyszámában Török Ferenc végzett a harmadik helyen, míg a junior lányok 25 méteres pisztoly számában Jákó Miriam lett bronzérmes.

 

fotó: Sportmenü / Róth Tamás