Pigniczki Fanni indulásra kész

Csütörtökön gépkocsival indul az ukrán fővárosba, a ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságra a válogatott és az MTK Budapest kiválósága, Pigniczki Fanni, aki november 27-én, csütörtökön edzője, Gelle Noémi társaságában két sofőrrel kel útra Kijevbe.

Pigniczki a verseny végeztével már a csapattal együtt, busszal jön vissza és csak a verseny idején, a szombati pódiumedzésen és a vasárnapi megmérettetésen tartózkodik Kijevben – adta hírül a magyar szövetség. Elmondása szerint biztosan különleges élmény lesz ilyen körülmények között szerepelni, de összességében bizakodó a gyakorlataival kapcsolatban, még akkor is, ha versenytársakat jó ideje nem látta, így nem tudni azt sem, hogy a teljesen új karika- és labdagyakorlat, valamint a másik két megemelt technikai pontszámú gyakorlat mire lesz elegendő.

Pigniczki Fanni: Jelenleg nyugodt vagyok, de a versennyel kapcsolatban sok kérdés merül fel. Sokan el sem jönnek, és nagyon régen volt már nemzetközi megmérettetés, így igazán különleges élmény lesz versenyezni, főleg ilyen komoly biztonsági előírások mellett. Ilyenre igazából eddig nem volt példa, mivel nagyon régen láttuk a többi versenyzőt eredményben is nehéz gondolkozni, de azt érzem, jól állok, bizakodó vagyok és igyekszem pozitívan hozzáállni ehhez a szituációhoz.  

Előzetes részletes program helyi idő szerint:
November 26. 11:00-13:30 Junior selejtező (egyéni) – A & B csoport – kötél, labda
November 26. 13:45-15:25 Junior selejtező (egyéni) – C csoport – kötél, labda
November 26. 16:30-17:15 Felnőtt selejtező (együttes kéziszer csapat) – öt labda
November 27. 12:00-13:40 Junior selejtező (egyéni) – C csoport – szalag, buzogány
November 27. 13:55-16:25 Junior selejtező (egyéni) – A & B csoport – szalag, buzogány
November 27. 17:30-18:15 Felnőtt selejtező (együttes kéziszer csapat) – három karika, két pár buzogány
November 28. 13:00-14:10 Junior döntő (egyéni) – kötél, labda
November 28. 14:15-15:25 Junior döntő (egyéni) – szalag, buzogány
November 28. 16:00-16:45 Felnőtt döntő (csapat) – öt labda
November 28. 16:00-16:45 Felnőtt döntő (csapat) – három karika, két pár buzogány
November 29. 11:45-13:15 Felnőtt egyéni összetett – C & D csoport (karika, labda, buzogány, szalag)
November 29. 14:00-15:30 Felnőtt egyéni összetett – A & B csoport (karika, labda, buzogány, szalag)
November 29. 15:45-17:15 Felnőtt egyéni összetett – A & B csoport (karika, labda, buzogány, szalag)

fotó: olimpia.hu