Pigniczki Fanni:” Mindent megteszek Tokióért”

Ahogyan arról korábban beszámolt a magyar szövetség, Pigniczki Fanni élete legjobb teljesítményét nyújtotta a ritmikus gimnasztikázók bakui olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Az MTK Budapest versenyzője már a selejtezőkben is remekelt, és bekerült az összetett döntőbe, ahol három szeren is javított, végül 75.500 ponttal zárta a viadalt, amely a 21. helyre volt elegendő, valamint egy kvótára a 2021-es Világjátékokra. A magyar szövetségnek nyilatkozott Pigniczki Fanni.

Szinte hazajársz Bakuba, így az akklimatizálódás miatt nem kellett aggódnod.

Nagy könnyebbséget jelentett, hogy tudtam azt, mit, hol találok, nem éreztem magam elveszve. A körülmények, a szállás, minden otthonos volt, jól éreztem magam a versenyen.

Milyen elvárásokat fogalmazott meg a szakvezetés, illetve milyen elvárásokat támasztottál saját magaddal szemben a verseny előtt?

A vb előtt a szakvezetés és én is úgy gondoltam, hogy mivel az eddigi két világverseny nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna – fáradtság vagy formaidőzítési problémák miatt -, ezúttal a ciklus utolsó világbajnokságán próbáljam megmutatni, ami bennem van, amire nyár óta készülök, és majd meglátjuk, hogy az mire lesz elegendő. Legfőképpen ez volt a cél.

Ha már célok, visszatekintve néhány nap távlatából, hogyan értékeled teljesítményedet?

Sikerült az aktuális legjobbamat nyújtani, nemcsak most, hanem eddigi egész felnőtt pályafutásom alatt. A döntő előtt nagyon izgultam, de a fináléban már az volt bennem, hogy itt már nem érhet kudarcélmény, e miatt is igyekeztem mindent kihozni magamból, nem volt rajtam teher.

Kvótát szereztél a Világjátékokra, és az olimpia sem elérhetetlen. Még két verseny-versenysorozat van, amelyeken kvalifikálódhatsz Tokióba.

Igen, még a kijevi Eb és a Világkupa-sorozat, amelyeken kvótát lehet szerezni az olimpiára. Úgy állunk neki a szezonnak, hogy megpróbáljuk kihozni a legtöbbet ezekből a versenyekből, mindent megteszek Tokióért, de ha valami miatt nem sikerül, akkor sem dől össze a világ.

 

fotó: olimpia.hu