Pisztáciás különlegességekkel vár a 3. Kürtőskalács Vigalom

Lola, Bátyai Évi és Völgyesi Gabi az elsők között kóstolhatták meg a 3. Kürtőskalács Vigalom újdonságát, a pisztáciás finomságokat.

Május 12-14. között ugyanis újra otthon ad a Fővárosi Állatkert a 3. Kürtőskalács Vigalom eseménynek, ahol változatos ínyencségekkel, színes programokkal várnak kicsiket és nagyokat – közölték a szervezők.

Különleges, tripla jubileumi év ez a mostani, ugyanis idén 20 éves a Vitéz Kürtős, 10 éves a Kürtőskalács Fesztivál és 5 éves az Édes Mackó kürtőskalács-cukrászda. Ennek megfelelően igazi ünnepi évre készülünk, sok-sok újdonsággal, aktivitással, aminek első állomása a nagy hagyománynak örvendő Kürtőskalács Vigalom. Nosztalgikus belegondolni, hogy milyen hosszú utat jártunk be Székelyudvarhelyről, kalandos volt ez a 20 évünk

– kezdi András Tünde, a Kürtőskalács Vigalom megálmodója.

Bálint Gáspárnak – a Vitéz Kürtős ügyvezetőjének – szülei foglalkoztak klasszikus, faszénparázson sült kürtőskalács készítéssel, és a kétezres évek elején Gáspár és később az akkor még egyetemista Tünde is besegített nekik egy-egy rendezvényen, fesztiválon. Mivel akkoriban még kevesen foglalkoztak kürtőskalács készítéssel, hamar eljutottak a legnagyobb magyarországi rendezvényekre, így a Székelyudvarhelyről indult besegítő családtagok közel 20 év alatt a legnagyobb kürtőskalács brandet építettek fel Vitéz Kürtős néven.

Természetesen a Kürtőskalács Vigalom nincs újdonság nélkül, így a megszokott ízeken, formákon, desszertkülönlegességeken túl, ismét nagy kísérletezgetésekbe kezdtünk, hogy valami igazán extrával rukkolhassunk elő a jubileumi eseményünkre. Így született meg Szicíliából származó natúr, brontei pisztáciával ízesített kürtőskalácsunk, valamint a Pisztáciás KÜRTŐSBON, a Kürtős Pisztáciavirág mennyei desszertünk és a Pisztáciás Házicsoki

– mesél a 3. Kürtőskalács Vigalom főszereplőiről Bálint Gáspár, a Vitéz Kürtős ügyvezetője.

Bátyai Évi színésznőnek érdekes a kapcsolata a kürtőskaláccsal, ugyanis kiskunhalasi származású, és akkoriban ezen a vidéken nem volt annyira népszerű ez a finomság.

A kürtőskalács készítés egy igazi tudomány, anno nem ettem túlságosan finom kürtőskalácsokat, így nem is szerettem, de ez azóta gyökeresen megváltozott. Emlékszem, hogy gyerekkoromban árultam is kürtőskalácsot egy vidéki vásárban. A barátnőm anyukája pedig sütötte, mindig nagyon elfáradt a munkálatokban. Nekem a liofilizált málnával szórt kürtőskalács és a hagyományosak közül a diós a kedvencem, de most ez a pisztáciás újdonság is levett a lábamról

– mondja Évi.

Völgyesi Gabi, az Unique énekesnője nyitott az újdonságokra, óriási pisztácia rajongó és emellett a kürtőskalácsot is imádja.

Nagyon szeretem a pisztáciát és kürtőskalácsot is, és az, hogy ez a kettő most összeér, az hatványozott élvezet. Amikor az állatkertbe jövünk a családdal, az utunk végén mindig megállunk az Édes Mackó kürtőskalács-cukrászdában. Addig mindenki nagyon harsány, megy az állathangok utánzása, viszont amikor megrendeljük a finomságokat, tíz perc néma csenddel adózunk az ízeknek és megszólalni se tudunk

– mosolyog Gabi, akit május 13-án hallhat élőben a közönség a Vigalmon.

Örülök, hogy évtizedek óta szoros kapcsolat köt össze bennünket a Vitéz Kürtőssel, és közvetlen részesei lehetünk a legnagyobb pillanataiknak: az első kürtőskalács desszertező megnyitásának, a Kürtőskalács Vigalom életre hívásának, és most a 20 éves Vitéz Kürtős megünneplésének. Május 12-14. között is számos állatos programmal, Cápasulival, a vadállatmentésről szóló érdekes előadással, valamint parasztudvari pillanatokkal várjuk a családosokat a 3. Kürtőskalács Vigalmon a Fővárosi Állat – és Növénykert játszóparkjában, a Holnemvolt Várban

– teszi hozzá Hanga Zoltán, a Budapesti Állatkert szóvivője.

Egy hét múlva tehát kitárulnak az Állatkert Holnemvolt Vár bejáratának kapui és 5 helyen, mennyei kürtőskalácsok sülnek majd a 3. Kürtőskalács Vigalmon. Lesz „Csináld magad!” kürtőskalács stand, glutén-, tej-, és tojásmentes kürtőskalács, desszertkülönlegességek, vegán Ízbombák és KÜRTŐSBON variációk. Emellett színes gyermek-és családi, valamint állatos programok várják majd a közönséget: kézműves foglalkozások, arcfestés, körhinta, vurstli, kisvasút, Kürtipédia Kvízjáték értékes nyereményekkel, állatsimogató. A kisebbeket bábszínház és gyerekkoncertek, míg a nagyobbakat szombaton Mihályfi Luca, majd a Unique fellépése, vasárnap Opitz Barbi és Pál Dénes koncertje szórakoztatja majd.

A rendezvény általános állatkerti belépőjeggyel, éves bérlettel és 4 évszakos bérlettel is látogatható. Ha kifejezetten a rendezvény programjaira érkezel, akkor a belépést az Állatkert Holnemvolt vári kapuján ajánlják!

3. Kürtőskalács Vigalom az Állatkertben

2023. Május 12-14. Fővárosi Állat- és Növénykert, Holnemvolt Vár bejárat

fotó: Just Creative