Póta Georgina ezúttal sem jutott be az elődöntőbe

Póta Georginának ezúttal sem sikerült bejutnia a legjobb négy közé az asztaliteniszezők Európa Top 16-bajnokságán, miután a svájci Montreux-ben zajló torna negyeddöntőjében négy szettben kikapott a romániai magyar Szőcs Bernadette-től.

A negyedik helyen kiemelt, 33 éves magyar játékos – a világranglista 27. helyezettje – a szombati első körben a német Petrissa Solját búcsúztatta, míg 22 esztendős ellenfele (40.) az ukrán Tetyana Bilenkónál bizonyult jobbnak négy játszmában.

Kettejük esti mérkőzésén végig a nagyszerűen szerváló, marosvásárhelyi születésű Szőcs irányított, az első három szettet simán begyűjtötte. A negyedik már szorosabb volt, a végén Póta két meccslabdát is hárított, de a nyolcadik helyen kiemelt rivális a harmadikat már értékesítette, így vasárnap délelőtt ő játszhat majd a döntőbe jutásért.

Ellenfele a svéd Matilda Ekholm és az osztrák Sofia Polcanova találkozójának továbbjutója lesz, míg a másik ágon a címvédő holland Li Jie és a román Elizabeta Samara csap össze egymással.

A tornát a korábbi gyakorlattal ellentétben kieséses rendszerben bonyolítják le, ezúttal tehát nem volt csoportszakasz, aki az első meccsén kikapott, máris búcsúzott.

A győztes mindkét nemnél hatezer euróval gazdagodik, a magyar játékos – aki hivatalosan az 5-8. helyen zár – 1500 eurót vihet haza.

Póta Georgina nyolcadszor indult a bajnokságon, amely 2014-ig 12 fős volt. A legjobb eredménye a tavalyi ötödik hely, az elődöntőbe még egyszer sem sikerült bejutnia.

Eredmény:

negyeddöntő:
Szőcs Bernadette (román, 8.)-Póta Georgina (4.) 4-0 (7, 6, 5, 10)

korábban:

nyolcaddöntő:
Póta Georgina-Petrissa Solja (német) 4-1 (8, -8, 6, 11, 4)

(MTI)