Radoki János lett a Puskás Akadémia új vezetőedzője

A Fejér megyei születésű, vezetőedzőként legutóbb a Greuther Fürth trénereként tevékenykedő Radoki János lett az OTP Bank Ligában szereplő, Puskás Akadémia új vezetőedzője.

A Puskás Akadémia hivatalos honlapjának közlése szerint Radoki János vezetésével vág neki az OTP Bank Liga tavaszi szezonjának. A móri születésű tréner kisgyermekkorában családjával települt Németországba, ahol játékosként többek között az Augsburgban, a Greuther Fürthben, az Oberhausenben és az Ulmban szerepelt, utóbbi együttessel az 1999/2000-es szezonban az első osztályban huszonöt találkozón lépett pályára.

Utánpótlásedzőként irányította az Augsburg U17-es és a Greuter Fürth U19-es csapatát, majd a zöld-fehér klub felnőttcsapatánál a 2016/17-es szezonban előbb megbízott vezetőedzőként, később vezetőedzőként tevékenykedett, ekkor két magyar labdarúgóval, Megyeri Balázzsal és Pintér Ádámmal is dolgozott.

A 46 éves szakember két és fél évre kötelezte el magát a felcsúti klubhoz, s február 2-án, a MOL Vidi FC elleni idegenbeli találkozón debütál kispadon.

fotó: pfla.hu