Rangadóval folytatódik a labdarúgó NB I tavaszi szezonja

A labdarúgó OTP Bank Liga tavaszi szezonja csütörtökön a negyedik fordulóból elhalasztott rangadóval kezdődik meg: a címvédő és listavezető Ferencváros a harmadik helyen álló Puskás Akadémia vendége lesz.

A mérkőzésnek nagy a tétje: ha az FTC győz, akkor négy pontra növeli előnyét a második Kisvárdával szemben, a felcsútiak pedig hét pontra leszakadnak. Ugyanakkor hazai siker esetén a Kisvárda és a Puskás Akadémia hátránya is csupán egyetlen pont lesz.

A találkozó viszont mégsem emiatt lesz igazán érdekes, mivel nagy érdeklődés övezi a zöld-fehérek új vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov debütálását. A holtszezonban kinevezett orosz tréner az osztrák Peter Stögert váltotta, aki annak ellenére távozott decemberben, hogy a Ferencváros élen áll a bajnokságban – viszont az Európa-ligában három ponttal csoportutolsóként búcsúzott – írta az MTI.

Az FTC téli felkészülése nem volt tökéletes, mivel több kulcsjátékosa megfertőződött a koronavírussal, illetve a spanyolországi edzőtábor is elmaradt a pandémia következtében. Ráadásul három játékosa – Aissa Laidouni, valamint a marokkói Samy Mmaee és Ryan Mmaee – az Afrika Kupán szerepel, amelyen Tunézia és Marokkó is bejutott a negyeddöntőbe. A címvédő azon hat klub közé tartozott, amelyek szerették volna elhalasztani a tavaszi rajtot a koronavírus-járvány miatt, de végül az eredeti kiírás szerint folytatódik a küzdelem.

OTP Bank Liga, 4. fordulóból elhalasztott mérkőzés:

csütörtök:
Puskás Akadémia FC-Ferencvárosi TC 18.30

A tabella:
1. Ferencváros 16 11 2 3 32-12 35 pont
2. Kisvárda Master Good 17 10 4 3 31-17 34
3. Puskás Akadémia FC 16 9 4 3 25-18 31
4. MOL Fehérvár FC 17 8 5 4 23-18 29
5. ZTE FC 17 6 5 6 25-33 23
6. Mezőkövesd Zsóry FC 17 6 4 7 19-27 22
7. Paksi FC 17 6 3 8 42-36 21
8. Budapest Honvéd 17 6 2 9 30-32 20
9. Debreceni VSC 17 4 6 7 30-29 18
10. Újpest FC 17 4 5 8 24-30 17
11. MTK Budapest 17 4 3 10 13-31 15
12. Gyirmót FC Győr 17 3 5 9 17-28 14