Megvannak a novemberi budapesti kick-box világbajnokság fővédnökei.
A Nemzeti Versenysport Szövetség közléséből kiderült, hogy a kic-box vb szervező bizottságának tájékoztatása szerint a világversenynek három fővédnöke lesz. A tisztségeket Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár és Tarlós István, Budapest főpolgármestere vállalta.
Minden idők legnagyobb kick-box világbajnokságának három védnöke is lesz Schmitt Pál, korábbi köztársasági elnök, Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője és Keszthelyi Erik, a Keszthelyi Holding tulajdonosa személyében.
A november 6. és 11. között a BOK (volt Syma) Sportcsarnokban sorra kerülő világbajnokság sporttörténelmi lesz a kick-box történetében, hiszen korábban soha nem fordult elő, hogy az összes szakág vb-jét egy helyen és egy időben rendezzék.
A hatalmas sportolói létszámot – várhatóan 60 ország közel 2000 versenyzőjét – felvonultató vb november 6-án, hétfőn délelőtt 10 órakor a megnyitó ünnepséggel kezdődik, majd megindulnak a selejtezők. Az egész héten át tartó küzdelmeket szombaton 19 órától látványos gála zárja kiemelt döntőkkel.
A világbajnokság valamennyi napjára vásárolhatók már jegyek az eventim.hu online felületén: http://www.eventim.hu/hu/jegyek/wako-world-kickboxing-championships-budapest-bok-csarnok-volt-syma-474084/event.html