Rasovszky Kristóf 24., Kalmár Ákos 26. lett 1500 méter gyorson

Rasovszky Kristóf és Kalmár Ákos sem jutott döntőbe 1500 méter gyorson szombaton a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon: előbbi 24., utóbbi 26. helyen zárt.

Mindkét magyar a második előfutamban kapott helyet, a honfitársak gyakorlatilag végig együtt úsztak, a végén egy kis hajrá is belefért részükről egymás ellen: a nyíltvízi küzdelmek során 5 kilométeren hetedik, 10 kilométeren pedig ötödik Rasovszky 15:23.87 perces idejével ötödikként, Kalmár pedig 15:23.96-tal hetedikként csapott célba.

Nagyon jó a hangulat itt a Duna Arénában, a nyílt víz után beugrani ebbe a medencébe nagy élmény volt. Érzésre már annyira nem esett jól az elmúlt hetek után, 400-ig volt talán kellemesebb, utána már éreztem, hogy nehéz lesz. Próbáltam kiadni magamból mindent, úgy érzem ez volt most a maximum” – nyilatkozta Rasovszky.

Kalmár Ákos elmondta, kicsit jobb időre számított, azonban így sem elégedetlen: „Volt egy kis egészséges versengés köztünk, szinte végig együtt úsztunk, a végét kicsit jobban bírta, mint én. A sapkám 1100 méternél leesett, többször megtörtént már, de nem éreztem azt, hogy ez komolyabban hátráltatott volna, majd megnézzük a részidőket. Remélem, az ifi vb-n még jobban fog menni.

(MTI)

MTI Fotó: Illyés Tibor

Vélemény, hozzászólás?