Rasovszky Kristóf ismét Vk-első, dupla bronz Betlehem Dávidnak

Akárcsak egy éve, Rasovszky Kristóf ismét megnyerte a FINA nyíltvízi úszó Világkupa összetett versenyét – igaz, ezúttal holtversenyben Gregorio Paltrinierivel. A világbajnok olasz győzött a szezonzáró eilati viadalon, ugyanakkor Rasovszky negyedik helye elegendő volt a megosztott összetett-elsőséghez. Betlehem Dávid mind a záróviadalon, mind az összetettben harmadikként zárt, ami nem kis bravúr a 19 esztendős kiválóságtól.

Zsinórban harmadszor lett összetett Világkupa-győztes Rasovszky Kristóf: 2019 és 2021 után az idén is ő végzett az élen (a 2020-as szériát törölték a világjárvány miatt), igaz, ezúttal holtversenyben az olaszok világbajnoki címvédőjével, Gregorio Paltrinierivel, aki Eliatban is a legjobbnak bizonyult – adta hírül szombaton a Magyar Úszó Szövetség. Az olasz három viadalon indult, valamennyit el is vitte, Rasovszky pedig – akárcsak tavaly – a kiegyensúlyozott produkciójának köszönheti az első pozíciót, hiszen mind a négy állomáson rajthoz állt, és egy-egy második és harmadik hely mellett kétszer zárt negyedikként, így most, a Vörös-tengerben is (márciusban ugyanitt nyert az Európa-kupában). Egyébként egyetlen tizeden múlt az egész, mert a negyedik helyért is kőkemény párharc zajlott a római Eb-győztes Domenico Acerenzával, de végül sikerült egy hajszállal előbb megérintenie a panelt.

Ahogy az utóbbi időben megszokhattuk, Betlehem Dávid egyre inkább ott liheg a rutinos nagyok nyakán: junior világ- és Európa-bajnokunk ismét abszolút meccsben volt a többiekkel, olyannyira, hogy a végén – akárcsak legutóbb, Kanadában – újfent megelőzte klubtársát, és mindössze 8 tizeddel maradt le a második helyezett francia klasszis, Marc- Antoine Olivier mögött (Paltrinieri hajrázott a legjobban, ő 1.6-tal előzte meg a franciát). Mindez azt jelentette, hogy Dávid megőrizte a harmadik helyét az összetettben – amihez annyit mindenképp hozzá kell tenni, hogy az első 10-ben Betlehem kivételével kizárólag 24 esztendős, vagy annál idősebbek kerültek be, azaz Dávid messze kilóg a maga 19 évével.

Korántsem mellesleg, anyagilag sem jártak rosszul az urak: Rasovszky a 25 ezres fődíjjal együtt 33 900 dollárt keresett az idén, míg Betlehem 20 150 dolláros bevétellel zárta az szezont.

Amiért jöttünk, megcsináltuk, nekem sikerült az összetett elsőség, Dávid megtartotta a dobogós helyét, sőt, itt is harmadik lett, azaz nem lehetünk elégedetlenek. Természetesen nem úgy álltam neki, hogy mindenképp negyedik akarok lenni, mert akkor bármi történik, megvan az első hely, de most így jött ki a lépés; nem vagyunk csúcsformában, viszont ami bennünk van, azt kiadtuk magunkból. A rajtnál beragadtam, aztán amikor utolértem az élmezőnyt, akkor hirtelen mindenki elöl akart lenni, azaz picit visszább húzódtam. Aztán az utolsó egyenesre fordulva elég szépen lenyomtak, azaz nem tudtam elmenni a többiekkel, viszont amikor láttam, hogy ötödik-hatodik vagyok, akkor azt mondtam magamban, ezt most muszáj meghúzni, olyan nincs, hogy legalább a negyedik hely ne legyen meg. A végére ott maradtunk Acerenzával, és úgy voltam vele, hogy ezt biztos nem engedem el. Végül célfotóval meglett, azaz a sors visszaadta, amit tavaly elvettek tőlem, mert akkor célfotóval másodiknak hoztak ki egy kissé ellentmondásos benyúlás után.”

– értékelt Rasovszky Kristóf a magyar szövetségnek

Betlehem Dávid pohara is inkább félig tele volt a verseny végén.

Megpróbáltam megint elmenni, de most nem volt olyan sebességem, mint korábban, azaz inkább maradtam a többiekkel. A végén megint legyilkoltak, most Olivier, így nem lett meg az ezüst – ezt még tanulnom kell, hogy ne tudjanak így elnyomni. Örülök a harmadik helynek, igaz, a tervünk most megint csúszik, hogy végre egyszerre állunk a dobogón, de majd jövőre a világbajnokságon, mégiscsak az lenne az igazi, már csak az olimpiai kvóták miatt is.

A hölgyeknél az 18 esztendős Szimcsák Mira ismét kellemes meglepetést okozott: a májusi, algherói Európa-kupa diadal és a junior világversenyeken szállított érmek után ismét a felnőttek között remekelt és végzett a 6. helyen. Olasz Anna és Fábián Bettina egymással csatázott a végén, négy tizeddel a rutinosabb szegedi volt a gyorsabb, s lett 11.

A hölgyeknél a magyar lányok amúgy sokkal jobb eredményeket értek el, elvégre öten zártak az első tizenötben, míg a fiúknál a két „vezérbikán” kívül senki sem tudott az első 30 közé nyomakodni.

A Világkupa egyben válogatóként is szolgált is a jövő évi világbajnokságra – mivel a FINA törölte a 25 km-t, ezért (sajnos) a 2023-as válogatási elvek alapján a férfiaknál a védettséget élvező Rasovszky és Betlehem mögött csak két tartalékhely, míg a hölgyeknél Olasz Anna mellett egy indulóhely és két tartalékhely kiadó. Eilatból négyen „jutottak tovább” (beleértve a védetteket), aztán jövőre Setubalban dől majd el, kik lehetnek ott Fukuokában: a tartalékok akkor állhatnak rajthoz 5km-en, ha a 10km-re jogot szerzettek esetleg nem kívánnak versenyezni a rövidebb távon, és hasonló a helyzet a váltótagsággal is.

FINA Nyíltvízi Vk, Eilat

Férfiak:

1. Gregorio Paltrinieri (olasz) 1:46:41.80
… 3. Betlehem Dávid 1:46:44.20
… 4. Rasovszky Kristóf 1:46:45.40
… 33. Kalmár Ákos 1:51:51.40
… 40. Kovács-Seres Hunor 1:52:28.30
… 43. Gálicz Péter 1:52:30.80
… 46. Hartmann Máté 1:57:47.70

Nők:
1. Chelsea Gubecka (ausztrál) 1:56.19.80
… 6. Szimcsák Mira 1:56:29.50
… 11. Olasz Anna 1:56:33.00
… 12. Fábián Bettina 1:56:33.40
… 14. Rohács Réka 1:56:34.80
… 15. Balogh Vivien 1:56:35.10
… 33. Csulák Lia 1:58:56.80

 

fotók: MUSZ