Vecsernyés Dávid bronzérmet nyert a nyújtó szerenkénti döntőjében a glasgow-i torna Európa-bajnokságon. Kelemen Zoltán tanítványa a harmadik magyar érmet szerezte meg a 2018-as Eb-n Dévai Boglárka (női ugrás, arany) és Balázs Krisztián (junior, nyújtó, ezüst) után – a magyar küldöttség remek teljesítménnyel, 1 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzéremmel fejezte be a kéthetes versenyt!
A Magyar Torna Szövetség vasárnapi közlése szerint óriási hangulatot lehetett várni a férfi szerenkénti döntőkre, lévén egyrészt jó hazai szereplésre volt kilátás, másrészt a specialisták küzdelme a leglátványosabb versenyeket szokta hozni. A közönség hangulatát megalapozta, hogy Dominick Cummingham révén egyből az első döntő brit sikert hozott. A második – a magyar szempontból mindig kiemelten figyelt lólengésé – pedig az ír Rhys McClenaghan aranyérmét, amely Írország első felnőtt aranya volt a torna Eb történetében. No de számunkra az utolsó finálé volt igazán érdekes!
A nyújtó kvalifikációjában Vecsernyés Dávidot csak a szer legnagyobb egyénisége, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Epke Zonderland tudta megelőzni. Zonderland azt ígérte a selejtező után a vegyes zónában, hogy még nehezebb, 6.8-ból induló gyakorlatot húz elő – a holland sztár jól ismert arról, hogy minden kockázatot bevállal.
Vecsernyés harmadikként lépett a nyújtóhoz, a finálé a svájci duó, a szeren tavaly Eb-ezüstérmes Oliver Hegi, valamint Taha Serhani gyakorlataival kezdődött meg. Hegi kimondottan jó gyakorlattal nyitott, hat tizeddel múlta felül selejtezős pontszámát – ezzel elő is lépett az esélyesek közé (14.700). Serhani is 14 fölé került (14.033).
Jött Vecsernyés Dávid, a pódiumedzés, valamint a selejtező „vonalát” folytatta: rendkívül elegáns, nagyon szépen végrehajtott gyakorlatot mutatott be, amelyet a bírók 14.033-ra értékeltek (nehézség: 5.7, kivitel: 8.333), így megelőzte Serhanit jobb kivitelének köszönhetően. A belga Noah Kuavita hibázott, a török Ümit Samiloglu leugrása nem volt tiszta, maradt a két svájci és egy magyar tornász alkotta egység a dobogón.
Következett a favorit Epke Zonderland, aki iszonyatosan erős, de nem végig tiszta gyakorlattal állt elő, és a hiba drága volt: Zonderland Vecsernyés elé, ám Hegi mögé sorolt csak be 14.400-as pontszámával! James Hall a mezőnyből harmadikként kapott 14.033-at, de kiviteli pontszáma csak Vecsernyés és Serhani mögé helyezte. Lesz-e magyar érem? – volt a kérdés, és már csak a brit Joe Fraseren múlt a válasz. A válasz pedig nem: Fraser csak 6. lett, Vecsernyés Dávid Európa-bajnoki bronzérmes! A nyújtón ebben a szezonban világkupa-versenyen Guimaraesben aranyérmet szerző Vecsernyés ezzel újabb karriercsúcspontra ért el. A magyar tornászválogatott 1 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzéremmel zárta a 2018-as kontinensbajnokságot – ragyogó szereplés!
Dr. Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke: „A legtitkosabb vágyainkban volt ez a szereplés, de hát mindig akkor jön meg az étvágy, amikor a lehetőség is megjön. És most verseny közben mindenkinek megjött az étvágya. Vecsernyés Dávid nagyon szép pontszámot kapott, csakúgy, mint Dévai Boglárka, Balázs Krisztián a legszebben kivitelezett, vagányul odatett gyakorlatot mutatta be a junior nyújtódöntőben, és ne feledkezzünk meg Mészáros Krisztofer 7. helyéről sem lólengásben. Ez az Európa-bajnokság a visszaigazolás arra, hogy előrefelé haladunk, méghozzá minden szinten, utánpótlásban és a felnőttek között is. A magyar tornával számolni kell most a világban, és a visszajelzések is ezt igazolják – ráadásul Kovács Zsófia és Kardos Botond nélkül értük el ezt az eredményt. Ilyen fejlődési ívre még én sem számítottam! Haladunk előre, és ezt mindenki érzi, ez mindenkit motivál.”
Vecsernyés Dávid, a nyújtó Európa-bajnoki bronzérmese: „A selejtezőben picit jobb volt a gyakorlatom, ez a pontszámokon is látszik, de mondhatjuk azt, hogy majdnem ugyanolyan precízen sikerült végrehajtani a döntőben is. Szinte felfoghatatlan volt, hogy a második helyen kerültem be a nyújtó fináléjába, és álmaimban sem gondoltam volna, hogy összejön az érem, nagyon boldog vagyok! A felkészülés nagyon jól sikerült, edzéseken is nagyon nyugodt voltam, minden a tervek szerint alakult. Óriási érzés volt ennyi ember előtt tornázni, a britek remekül megszervezték a versenyt, hihetetlenül jól éreztem magam! Az edzőmmel, Kelemen Zoltánnal sokat gondolkodtunk azon, hogy milyen gyakorlattal induljunk el ezen az Eb-n. Úgy gondoltuk, a torna afelé halad, hogy a kiviteli pontszámnak lesz meghatározó szerepe – és az eredmény igazolta is az elgondolást. Nekem volt a második legalacsonyabb kiinduló pontszámom nyújtón, a szép kivitelnek köszönhetem ezt a bronzérmet. Oliver Hegi teljes mértékben megérdemelte az aranyérmet, gyönyörűen dolgozott, nagyon precízen hajtotta végre a gyakorlatát, csak gratulálni tudok neki!”
Kelemen Zoltán, Vecsernyés Dávid edzője: „Öszehasonlíthatatlan a selejtező és a döntő atmoszférája, hiszen ilyenkor ötezer ember tapsol, és ha csöndben vannak, akkor is van egy sajátos hangulat – ezen át kell esni, és nagyon jól megoldotta a feladatot. Nagyon kicsivel jobbat csinált a selejtezőben, de ezzel a gyakorlattal Vecsi átlépett egy vonalat, egy határt, és úgy gondolom, hogy ez erősen fogja őt motiválni a későbbiekben. Hármat kaptak 14.033-at, és az ő kivitele volt a legjobb, végre mi jöttünk ki a legjobban egy ilyen szituációból. Korrekt volt a pontozás, a svájci tornász gyönyörű gyakorlatot csinált, össze volt zárva a lába, megvolt a magasság, nagyon elkapta a fonalat, megérdemelt az aranyérme. Nagyon kellett ez az eredmény ahhoz, hogy még felszabadultabban, még tovább lépve építkezzünk tovább. Meg kell nehezíteni a gyakorlatot, ám most nagyon kevés idő van az Európa-bajnokság és a világbajnokság között, és erre nemigen lesz lehetőség, egy hét pihenő után kezdjük megint a felkészülést. Amikor a vb-nek vége, akkor tudunk új elemeket begyakorolni. Már megvan a gyakorlat, idő kell, hogy Vecsi begyakorolja, fizikálisan, mentálisan megfelelően fel tudjon készülni és végre tudja hajtani.”
FÉRFI TORNA EB
FELNŐTT SZERENKÉNTI DÖNTŐK
Talaj: 1. Dominick Cunningham (Nagy-Britannia) 14.666, 2. Artem Dolgopjat (Izrael) 14.466, 3. Artur Dalalojan (Oroszország) 14.466
Az ezüstérem sorsáról a jobb kiviteli pontszám döntött.
Lólengés: 1. Rhys McClenaghan (Írország) 15.300, 2. Robert Seligman (Horvátország) 14.866 és Saso Bertoncelj (Szlovénia) 14.866
Gyűrű: 1. Eleftheriosz Petruniasz (Görögország) 15.466, 2. Ibrahim Colak (Törökország) 15.100, 3. Courtney Tulloch (Nagy-Britannia) 15.000
Ugrás: 1. Artur Dalalojan (Oroszország) 14.900, 2. Igor Radivilov (Ukrajna) 14.866, 3. Dmitrij Lankin (Oroszország) 14.666
Korlát: 1. Artur Dalalojan (Oroszország) 15.433, 2. David Beljavszkij (Oroszország) 15.166. 3. Oliver Hegi (Svájc) 14.633
Nyújtó: 1. Oliver Hegi (Svájc) 14.700, 2. Epke Zonderland (Hollandia) 14.400, 3. Vecsernyés Dávid (Magyarország) 14.033.
fotó: Magyar Torna Szövetség