Remek befejezés: Vég Zsombor bronzérmet szerzett Budapesten!

Remekeltek a fiatalok a Grand Slam Hungary zárónapján: Vég Zsombor bronzérmet szerzett, Nerpel Gergely pedig az ötödik helyen végzett, mindketten több nagy skalpot is begyűjtöttek.

A magyar szövetség vasárnapi beszámolója szerint mindjárt egy nagy bravúrral kezdődött a nap: a Ceglédi VSE húsz esztendős fiatalja, Vég Zsombor a 100 kilogrammos súlycsoport egyik legjobbja, a kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki ezüst- és bronzérmes, az idén a párizsi Grand Slamen aranyérmes belga Toma Nikiforov ellen szerezte meg a győzelmet, ráadásul kétség sem férhetett hozzá, hogy ezen a napon ő volt a jobb.

A második körben a német Daniel Herbst várt a magyar versenyzőre, akitől néhány hete Tbilisziben vereséget szenvedett, azon a viadalon Herbst Grand Slam-bronzérmet szerzett. Budapest azonban már egy másik kávéház, Zsombor remekül összpontosítva tartotta kézben a meccset, egy ízben tigriként vetette magát a figyelmét vesztő németre, de hiába fogta satuba a torkát, Herbst ki tudott szabadulni a fojtásból. A hosszabbításra maradt a döntés, és ennek jogát ott sem engedte át Vég Zsombor, az első percben ipponnal megnyerte a meccset, és ezzel bejutott a legjobb nyolc közé!

A negyeddöntőben egy nagy csillag állta az útját, de a spanyolok grúz származású kétszeres világbajnoka, Nikoloz Sherazadishvili is alaposan megszenvedett a magyar fiatallal. Vég Zsombor egyik dobásánál akár vazarit is ítélhetett volna a bíró, de végül győzött a rutin, Sherazadishvili jutott be az elődöntőbe.

A vigaszágon egy „igazi” grúz, a Tbilisziben Grand Slam-győztes Szaneblidze következett. A ceglédi fiú pedig nem hagyta abba, ezúttal is dobott, vazari értékben, ráadásul Szaneblidze két intést is kapott – jogosan. A hajrában mindent egy lapra feltéve rohamozott a grúz, de Zsombor állta a sarat, és kiharcolta a bronzmérkőzésen való részvétel jogát!

Ott a dánok reménysége, az U23-as Európa-bajnok Mathias Madsen volt az ellenfele, de nem sokáig. A magyar judós kétszer fogta meg igazán, s másodszorra el is hajította.

A nap egyik legszebb dobása ippont ért, no és Grand Slam-bronzérmet, ami az eddigi legnagyobb siker a fiatal magyar judós pályafutásában. Egyben az első – és mindjárt jókora – lépés a 2024-es párizsi olimpia felé…

Jól ébredtem, jó erőben voltam, az első meccs ráadásul jó nagy lökést adott, amikor sikerült legyőznöm a második kiemeltet, arra gondoltam, hogy ez lehet az én napom. A negyeddöntőben a spanyol világbajnok ellen nem sok hiányzott a sikerhez, kétszer is sikerült úgy megfognom, hogy le kellett kászálódnia róla. A vigaszági ellenfelem ellen már korábban is sikerült nyernem, a bronzmeccs pedig… Óriási élmény ennyi ember előtt nyerni. Az elmúlt években valami mindig hiányzott, persze, tudom is, hogy mi, az edzésmunkám nem volt száz százalékos, és ezen az utóbbi időben sikerült javítani”

– foglalta össze a napját az újdonsült Grand Slam-bronzérmes Vég Zsombor.

A 90 kilósoknál is sikerült megrángatni az oroszlán bajszát! Nerpel Gergely ipponnal győzött az észt Kaljulaid ellen, de ez még nem számított igazi meglepetésnek. Annál inkább az azeri Mehdiyev ellen hosszabbításban kiharcolt siker! Mehdiyev ugyanis az elmúlt időszakban szorgalmasan gyűjtögette az IJF World Tour-érmeket, s már a világranglista második helyén jegyzik – a TFSE fiatalja kétszer is eldobta nagynevű ellenfelét.

A negyeddöntőben az olaszok junior-világbajnoka, Christian Parlati nem adott esélyt a magyar fiúnak, aki azonban a vigaszágon javított, méghozzá egy újabb nagy skalpot begyűjtve: a tadzsikok kétszeres Ázsia-bajnoka, Komronsoh Usztopirijon ellen leszorítással diadalmaskodott!

A harmadik helyért Nerpel Gergely egy újabb nagyágyúval, a tizenegyszeres World Tour-aranyérmes, Eb-ezüstérmes grúz Beka Gviniasvilivel találkozott. A grúz csillag a legtöbb ellenfele számára megoldhatatlan feladatot jelent, s a kulcsot a magyar fiú sem találta, Gviniasvili két dobással vetett véget a küzdelemnek. Ennek ellenére Nerpel Gergely büszke lehet erre a napra, a huszonegy esztendős korábbi ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmes a nap során több meglepetést is okozva szerezte meg pályafutásának első World Tour-helyezését.

Éreztem reggel, hogy nagyon jó formában vagyok, nagyon megy a judo, és bíztam benne, hogy ezt végre a tatamin is sikerül megmutatnom. A végét sajnálom, tudtam, hogy a grúz nagyon jó és nagyon erős, nem tudtam megnehezíteni a dolgát. Örülök a jó eredménynek, és remélem, hogy ez valaminek a kezdete, jövő héten Zágrábban is versenyezni fogok, bízom a jó folytatásban

– mondta a bronzmeccs után a Grand Slam ötödik helyezett Nerpel Gergely.

A nap harmadik magyar indulója, a hatszoros utánpótlás Európa-bajnok Sipőcz Richárd erőnyerő volt az első körben, a másodikban pedig az ugyancsak fiatal, orosz származású, de az Egyesült Arab Emírségek színeit képviselő Magomedomar Magomedomarovval csapott össze.

A rivális néhány hete Kolozsváron Európa-kupát nyert, múlt héten Ulánbátorban pedig ötödik lett, de a budapesti nyitányon nem mutatott túl acélos formát. Nem lehet véletlen, hogy kétszer is megintették a harmadik percre, ami közben Sipőcz Richárd egy pillanatra sem engedte kibontakozni. Amikor már azt hihettük, hogy hosszabbítás következik, egy pillanatnyi kihagyás elegendő volt ahhoz, hogy Magomedomarov előnybe kerüljön, s a hátra lévő néhány másodperc már nem volt elegendő kiegyenlíteni a hátrányt, ez pedig a győri judós búcsúját jelentette.

Fair Play-díjat kapott dr. Tóth László

A délutáni program egy díjátadással kezdődött: Schmitt Pál, a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) nagykövete az IJF Fair Play-díját adta át dr. Tóth Lászlónak, a 2020-as koronavírus-járvány után a sport újraindításában, illetve a 2021-es világbajnokság beugróként való megrendezésében játszott szerepéért.

A magyar Grand Slam-történelem első érmese Ungvári Miklós volt a 2009-es párizsi tornán, az első aranyra pedig csak 2010-ig kellett várni, akkor Mészáros Anett állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A legtöbb érmet, tizenegyet Tóth Krisztián jegyzi. A férfiak közül elsőként Tóth Krisztián nyakába akasztottak Grand Slam-aranyat, 2014-ben, Abu-Dzabiban. Magyarország eddig összesen hetvenhét érmet jegyez a GS-tornákon.

Aranyérmes (10)
Mészáros Anett (2010, Moszkva, 70 kg)
Joó Abigél (2013, Baku, 78)
Joó Abigél (2013, Moszkva, 78)
Tóth Krisztián (2014, Abu-Dzabi, 90)
Bor Barna (2015, Baku, +100)
Cirjenics Miklós (2017, Jekatyerinburg, 100)
Ungvári Attila (2021, Kazany, 81)
Pupp Réka (2021, Baku, 52)
Pupp Réka (2022, Antalya, 52)
Pupp Réka (2022, Budapest, 52)

Ezüstérmes (23)
Mészáros Anett (2009, Tokió, 70)
Karakas Hedvig (2009, Moszkva, 57)
Mészáros Anett (2010, Párizs, 70)
Bor Barna (2010, Moszkva, +100)
Ungvári Attila (2010, Rio de Janeiro, 73)
Csernoviczki Éva (2011, Párizs, 48)
Ungvári Attila (2011, Párizs, 73)
Joó Abigél (2011, Moszkva, 78)
Csernoviczki Éva (2014, Abu-Dzabi, 48)
Csernoviczki Éva (2015, Baku, 48)
Cirjenics Miklós (2016, Baku, 100)
Csernoviczki Éva (2016, Baku, 48)
Bor Barna (2017, Baku, +100)
Pupp Réka (2017, Baku, 52)
Ungvári Attila (2017, Jekatyerinburg, 81)
Tóth Krisztián (2017, Jekatyerinburg, 90)
Csernoviczki Éva (2018, Düsseldorf, 48)
Karakas Hedvig (2018, Düsseldorf, 57)
Tóth Krisztián (2018, Abu-Dzabi, 90)
Tóth Krisztián (2021, Antalya, 90)
Özbas Szofi (2022, Antalya, 63)
Pupp Réka (2022, Tbiliszi, 52)
Tóth Krisztián (2022, Tbiliszi, 90)

Bronzérmes (44)
Ungvári Miklós (2009, Párizs, 66)
Ungvári Miklós (2009, Moszkva, 66)
Ungvári Attila (2009, Moszkva, 73)
Csernoviczki Éva (2009, Moszkva, 48)
Bor Barna (2009, Moszkva, +100)
Karakas Hedvig (2010, Párizs, 57)
Ungvári Miklós (2010, Moszkva, 66)
Joó Abigél (2010, Moszkva, 78)
Csoknyai László (2011, Párizs, 81)
Joó Abigél (2011, Párizs, 78)
Csernoviczki Éva (2011, Rio de Janeiro, 48)
Bor Barna (2011, Rio de Janeiro, +100)
Joó Abigél (2014, Abu-Dzabi, 78)
Ungvári Miklós (2014, Tokió, 73)
Ungvári Miklós (2015, Baku, 73)
Csoknyai László (2015, Abu-Dzabi, 81)
Tóth Krisztián (2015, Abu-Dzabi, 90)
Joó Abigél (2015, Abu-Dzabi, 78)
Karakas Hedvig (2015, Tokió, 57)
Csernoviczki Éva (2016, Párizs, 48)
Bor Barna (2016, Baku, +100)
Ungvári Miklós (2017, Baku, 73)
Cirjenics Miklós (2017, Baku, 100)
Erdélyi-Joó Abigél (2017, Baku, 78)
Erdélyi-Joó Abigél (2017, Jekatyerinburg, 78)
Cirjenics Miklós (2017, Tokió, 100)
Tóth Krisztián (2019, Párizs, 90)
Karakas Hedvig (2019, Baku, 57)
Tóth Krisztián (2019, Baku, 90)
Cirjenics Miklós (2019, Brazíliaváros, 100)
Cirjenics Miklós (2020, Düsseldorf, 100)
Karakas Hedvig (2020, Budapest, 57)
Özbas Szofi (2020, Budapest, 63)
Pupp Réka (2021, Tel-Aviv, 52)
Karakas Hedvig (2021, Tel-Aviv, 57)
Tóth Krisztián (2021, Tel-Aviv, 90)
Tóth Krisztián (2021, Taskent, 90)
Pupp Réka (2021, Tbiliszi, 52)
Ungvári Attila (2021, Antalya, 81)
Pupp Réka (2022, Tel-Aviv, 52)
Özbas Szofi (2022, Tel-Aviv, 63)
Tóth Krisztián (2022, Antalya, 90)
Varga Brigitta (2022, Ulánbátor, 63)
Vég Zsombor (2022, Budapest, 100)

Teddy Riner elvitte a pálmát

Remekül sikerült a francia óriás visszatérése: a háromszoros olimpiai bajnok, tízszeres világbajnoki aranyérmes klasszis a tokiói olimpia óta nem versenyzett, Budapestet választotta a visszatéréshez, s meg is mutatta: továbbra is számolni kell vele! A Grand Slam Hungaryn mind a négy mérkőzését ipponnal nyerte, megérdemelten került a nyakába a legfényesebb érem, pályafutásának tizenhetedik World Tour-aranyérme!

A Grand Slam Hungary 2022-es kiírásán hatvanegy ország négyszázhat judósa lépett tatamira, az éremtáblázat első helyét a „hagyományoknak megfelelően” Japán szerezte meg (nyolc arany és egy bronzéremmel), második lett Olaszország (1, 2, 1), a harmadik helyen Brazília és Azerbajdzsán (1, 1, 1) osztozott, Magyarország (1, 0, 1) pedig ötödik lett, holtversenyben Franciaországgal.


Grand Slam Hungary, Budapest

FÉRFIAK

60 KG (34 induló)
1. Jorre Verstraeten (belga)
2. Lukumi Cskvimiani (grúz)
3. Temur Nozadez (grúz)
3. Romain Valadier Picard (francia)
5. Ariunboki Enkhtaivan (mongol)
5. Baurzan Narbajev (kazah)
7. Sumiyabazar Enkhtaivan (mongol)
7. Angelo Pantano (olasz)
FECZKÓ CSANÁD (Rákosvidéke Hajtós DSE),
NAJI DÁVID (Kaposvári JK),
ANDRÁSI MÁRTON (Mogyi-Bajai JC) és
FARKAS BENCE (Rákosvidéke Hajtós DSE) helyezetlen

66 KG (33 induló)
1. Abe Hifumi (japán)
2. Rahimdzson Szubonov (üzbég)
3. Tal Flicker (izraeli)
3. Kherlen Ganbold (mongol)
5. Ramazan Kodzakov (bahreini)
5. Walide Khyar (francia)
7. Vaza Margvelasvili (grúz)
7. Adrian Neto (spanyol)
GOMBÁS BÁLINT (Óbudai JC),
MÁTHÉ BENCE (BHSE) és
VIDA ANDRÁS (Győri AC) helyezetlen

73 KG (41 induló)
1. Hidayat Heydarov (azeri)
2. Lasa Savdatuasvili (grúz)
3. Tohar Butbul (izraeli)
3. Rustam Orujov (azeri)
5. Magdiel Estrada (kubai)
5. Adam Stodolski (lengyel)
7. Fabio Basile (olasz)
7. Beruzi Hodzsazoda (tadzsik)
BOROS BENCE (Kaposvári JK),
SZEGEDI DÁNIEL (Budaörsi SC),
SZABÓ ÁRON (Ippon Judo Tatabánya) és
TÓTH BOTOND (MTK Budapest) helyezetlen

81 KG (46 induló)
1. Guilherme Schmidt (brazil)
2. Saeid Mollaei (azeri)
3. Nugzari Tatalasvili (Egyesült Arab Emírségek-beli)
3. Antonio Esposito (olasz)
5. Vedat Albayrak (török)
5. Francois Gauthier Drapeau (kanadai)
7. Aszad Maszabirov (kirgiz)
7. Nicon Zaborosciuc (moldovai)
UNGVÁRI ATTILA (Győri AC),
TÓTH BENEDEK (MTK Budapest),
MIKLÓSVÖLGYI DÁNIEL (Ippon Judo Tatabánya) és
DEMETER BENDEGÚZ (MTK Budapest) helyezetlen

90 KG (34 induló)
1. Murao Szansiro (japán)
2. Cristian Parlati (olasz)
3. Beka Gviniasvili (grúz)
3. Ivan Felipe Silva Morales (kubai)
5. NERPEL GERGELY (TFSE)
5. Rafael Macedo (brazil)
7. John Jayne (amerikai)
7. Komronsok Usztopirijon (tadzsik)

100 KG (32 induló)
1. Iida Kentaro (japán)
2. Varlam Liparteliani (grúz)
3. Nikoloz Sherazadishvili (grúz)
3. VÉG ZSOMBOR (Ceglédi VSE)
5. Daniel Eich (svájci)
5. Mathias Madsen (dán)
7. Rafael Buzacarini (brazil)
7. Onisze Szaneblidze (grúz)

+100 KG (24 induló)
1. Teddy Riner (francia)
2. Jelle Snippe (holland)
3. Magomedomar Magomedomarov (Egyesült Arab Emírségek-beli)
3. Sohruh Bahtijorov (üzbég)
5. Gela Zaalisvili (grúz)
5. Martti Puumalainen (finn)
7. Ushangi Kokauri (azeri)
7. Johannes Frey (német)
SIPŐCZ RICHÁRD (Széchenyi Egyetem SE) helyezetlen


NŐK

48 KG (24 induló)
1. Tonaki Funa (japán)
2. Julia Figueroa (spanyol)
3. Basankhuu Bavuldorj (mongol)
3. Mireia Lapuerta Comas (spanyol)
5. Narantsetseg Ganbaatar (ongol)
5. Guo Csün-jing (kínai)
7. Katharina Menz (német)
7. Shira Rishony (izraeli)
BERINGER FATIME (MTK Budapest) helyezetlen

52 KG (22 induló)
1. PUPP RÉKA (Atomerőmű SE)
2. Giulia Carna (olasz)
3. Angelica Delgado (amerikai)
3. Gefen Primo (izraeli)
5. Mascha Ballhaus (német)
5. Katalyn Jarrell (amerikai)
7. Liu Ben (kínai)
7. Amber Ryheul (belga)
GYERTYÁS RÓZA (Koroncó-Tutti) és
KELLER REBEKA (Ippon Judo Tatabánya) helyezetlen

57 KG (26 induló)
1. Funakubo Haruka (japán)
2. Rafaela Silva (brazil)
3. Jessica Klimkait (kanadai)
3. Timna Nelson-Levy (izraeli)
5. Arnaes Odelin Garcia (kubai)
5. Telma Monteiro (portugál)
7. Mina Libeer (belga)
7. Lele Nairne (brit)
KOVÁCS KITTI (BHSE) helyezetlen

63 KG (29 induló)
1. Horikava Megumi (japán)
2. Angelika Szymanszka (lengyel)
3. Angelique Barrios (venezuelai)
3. Maylin Del Toro Carvajal (kubai)
5. Gemma Howell (brit)
5. Ketleyn Quadros (brazil)
7. Catherine Beauchemin-Pinard (kanadai)
7. Katherine Haecker (ausztrál)
KARAKAS HEDVIG (BHSE) és
VARGA BRIGITTA (MTK Budapest) helyezetlen

70 KG (27 induló)
1. Niizoe Szaki (japán)
2. Miriam Butkereit (német)
3. Barbara Matic (horvát)
3. Maria Perez (Puerto Ricó-i)
5. Kelly Petersen Pollard (brit)
5. Maya Goshen (izraeli)
7. Aoife Coughlan (ausztrál)
7. Sanne van Dijke (holland)
GERCSÁK SZABINA (DVTK),
CZERLAU JENNIFER (Miskolci VSC) és
KOVÁCS VIKTÓRIA (UTE) helyezetlen

78 KG (13 induló)
1. Alice Bellandi (olasz)
2. Inbar Lanir (izraeli)
3. Mayra Aguiar (brazil)
3. Hamada Sori (japán)
5. Emma Reid (brit)
5. Eiraima Silvestre (dominikai)
7. Kaliema Antomarchi (kubai)
7. Karen Leon (venezuelai)

+78 KG (18 induló)
1. Tomita Vakaba (japán)
2. Idaly Ortiz (kubai)
3. Raz Hersko (izraeli)
3. Szü Hszin (kínai)
5. Hszü Si-jan (kínai)
5. Nihel Sejkruhu (tunéziai)
7. Advasuren Amarsaikhan (mongol)
7. Marit Kamps (holland)

Fotó: