
A magyar női vízilabda-válogatott 11-7-re nyert pénteken a kanadai csapat ellen, így másodikként jutott tovább csoportjából a hazai rendezésű világbajnokságon. Bíró Attila olimpiai bronzérmes együttese vasárnap az argentinokkal játszik a negyeddöntőbe jutásért.
Bíró Attila alakulata a kolumbiaiak felett aratott 31 gólos sikerrel és az olaszoktól elszenvedett 10-9-es vereséggel a háta mögött várta a kanadaiak elleni zárókörös összecsapást, amelynek tétje a csoport második helye volt. Éppenséggel akadt törleszteni valója a hazai együttesnek, mivel a 2017-es budapesti világbajnokságon éppen az észak-amerikaiak törtek borsot Keszthelyiék orra alá, tudniillik udvariatlan vendégként győztek, s végül negyedikként zártak, míg a magyar válogatottnak be kellett érnie az ötödik hellyel az öt évvel ezelőtti itthoni vébén.
A Hajós uszoda ötvenes nagymedencéjében zajló pénteki meccset a tavaly nyári tokiói olimpián bronzérmes magyar együttes öt és fél ezer szurkoló előtt Gurisatti Gréta kapufán csattanó lövésével kezdte, Szilágyi Dorottya büntetőjénél viszont már a kapuban kötött ki a labda (1-0). Gurisatti második kísérlete pontosnak bizonyult, a kanadaiak kettős emberelőnyből szépítettek (2-1).
Gurisatti révén magyar góllal indult a második negyed is, a kanadai válaszra pedig centerből Rybanska Natasa adott „viszontválaszt” (4-2). Emberfór segített a kanadaiaknak a szépítésben, a magyaroknak pedig a videós visszajátszás, amely érvényesnek mutatta Leimeter Dóra találatát. A nagyszünet előtt távoli ejtéssel zárkóztak az észak-amerikaiak (5-4) – számolt be az MTI.
A harmadik játékrész első érdemi fejleménye Keszthelyi Rita célt érő távoli bombája volt, majd a következő akcióból Szilágyi pattintott pontosan, később pedig Keszthelyi lőtte ki a jobb alsó sarkot (8-4). S a parádés sorozat folytatódott: a triplázó csapatkapitány, Keszthelyi zúdította a kanadai kapuba a labdát (9-4). Sem az időkérés, sem az újabb fórok nem javítottak az ellenfél hatékonyságán, így ötgólos vezetés birtokában következhetett a záró felvonás. Amelyben Vályi Vanda nem csupán negyedszer is elhozta a labdát a ráúszásnál, de a tizedik hazai találatot is ő jegyezte. A kanadaiak is meglőtték ötödik góljukat, majd a hatodikat, újabb emberelőnyből pedig a hetediket is, ám éledező reményeiket lelohasztotta a fórból eredményes Leimeter (11-7).
A magyar válogatott négyesében az olaszok mögött a második helyen zárt, a nyolc közé jutásért vasárnap 18.30 órától játszik az argentin válogatottal a Margitszigeten.
Bíró Attila a lefújást követően kiemelte:
„Ahogyan az eredmény is mutatja, ma már sokkal jobb volt a játékunk, ugyanakkor végig küzdenünk és keményen védekeznünk kellett, hogy ilyen magabiztos legyen ez a siker.„
Hozzátette, hogy a védekezésében sokat javultak az olaszok elleni meccshez képest, de a támadással is elégedettebb volt.
„Ma sokkal többet zónáztunk, mint az olaszok ellen, így jóval kevesebbszer kerültünk emberhátrányba, ezáltal természetesen gördülékenyebb lett a játékunk.„
A szakember megjegyezte, természetesen Argentína ellen a nyolc közé jutásért nem lehet kérdéses a győzelem.
„Annyiban jó, hogy vasárnap is játszanunk kell, hogy újra találkozunk a fantasztikus közönségünkkel, és nem egy üres uszodában kell edzenünk. Persze azért örültem volna, ha nyerünk szerdán az olaszok ellen, de jó ez így„
– fogalmazott.
19. FINA Világbajnokság – VÍZILABDA
NŐK, CSOPORTMÉRKŐZÉSEK, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT (BUDAPEST)
MAGYARORSZÁG-KANADA 11-7 (2-1, 3-3, 4-0, 2-3)
Hajós-uszoda, vezette: Zwart (holland), Ohme (német)
Magyarország: Magyari – Szilágyi 2, Vályi 1, Gurisatti 2, Máté, Parkes, Keszthelyi-Nagy 3. Csere: Mahieu, Leimeter 2, Rybanksa 1, Faragó, Garda. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
Kanada: Gaudreault – McKee, Crevier 2, Wright, McKelvey 3, Christmas 1, La Roche. Csere: Amarosa, Sohi, Bakoc 1, Lekness, Paul. Szövetségi kapitány: David Paradelo
További eredmények
Olaszország-Kolumbia 31-5 (5-2, 7-0, 6-2, 13-1)
A végeredmény:
1. Olaszország 5
2. Magyarország 4
3. Kanada 3
4. Kolumbia 0
B-CSOPORT (DEBRECEN)
Egyesült Államok-Argentína 23-3 (6-0, 5-0, 6-2, 6-1)
Hollandia-Dél-Afrika 22-1 (5-1, 4-0, 7-0, 6-0)
A végeredmény:
1. Egyesült Államok 6
2. Hollandia 4
3. Argentína 2
4. Dél-Afrika 0
C-CSOPORT (SOPRON)
Brazília-Ausztrália 5-17 (1-5, 0-4, 1-5, 3-3)
Kazahsztán-Új-Zéland 11-15 (3-4, 5-2, 2-5, 1-4)
A végeredmény:
1. Ausztrália 6
2. Új-Zéland 4
3. Kazahsztán 2
4. Brazília 0
D-CSOPORT (SZEGED)
Thaiföld-Spanyolország 2-30 (0-5, 0-7, 2-11, 0-7)
Franciaország-Görögország 4-15 (1-4, 1-4, 1-3, 1-4)
A végeredmény:
1. Görögország 5
2. Spanyolország 5
3. Franciaország 2
4. Thaiföld 0
További program
NYOLCADDÖNTŐ (BUDAPEST)
Június 26.
Kanada–Hollandia 14.00
Új-Zéland–Franciaország 15.30
Kazahsztán–Spanyolország 17.00
Magyarország–Argentína 18.30
A 13-16. HELYÉRT (SZEGED)
Június 26.
Kolumbia-Dél-Afrika 17.00
Brazília-Thaiföld 18.30
NEGYEDDÖNTŐ (BUDAPEST)*
Június 28.
Olaszország–Új-Zéland/Franciaország 13.00
Egyesült Államok–Kazahsztán/Spanyolország 16.00
Ausztrália–Magyarország/Argentína 19.30
Görögország–Kanada/Hollandia 21.00
A 13-16. HELYÉRT (SZEGED)
Június 28.
A 15. helyért 14.00
A 13. helyért 15.30
A 9-12. HELYÉRT (SZEGED)
Június 28.
1. nyd. v.-2. nyd. v. 17.00
3. nyd. v.-4. nyd. v. 18.30
ELŐDÖNTŐ (BUDAPEST)*
Június 30.
1. nd. gy.-2. nd. gy. 16.00
3. nd. gy.-4. nd. gy. 21.00
AZ 5-8. HELYÉRT (BUDAPEST)
Június 30.
1. nd. v.-2. nd. v. 14.30
3. nd. v.-4. nd. v. 19.30
A 9-12. HELYÉRT (SZEGED)
Június 30.
A 11. helyért 17.00
A 9. helyért 18.30
HELYOSZTÓK (BUDAPEST)
Július 2.
A 7. helyért 13.00
Az 5. helyért 14.30
A 3. HELYÉRT 17.00
DÖNTŐ 20.00
*A magyar válogatott – ha bejut – a negyeddöntőben és az elődöntőben is 21 órakor játszik.
A csoportgyőztesek a keddi negyeddöntőbe jutnak, a második és harmadik helyezettek a negyeddöntőbe kerülésért játszanak vasárnap, míg a negyedikek az alsóházban (13-16. hely) folytatják.
fotó: MTI / Koszticsák Szilárd