Running Warriors profiknak, amatőröknek és gyerekeknek

Az OCR-eseknél idén Bánk az otthont a 4+ kilométeres országos bajnoki futamnak. Az ob-t a 8. Running Warriors részeként bonyolítják le.

A Nemzeti Versenysport Szövetség tájékoztatása szerint a közkedvelt verseny kétnapos lesz, összesen hét futamot rendeznek. Június 16-án lesz az országos bajnokság, erről döntött a Terepakadályfutó és Akadálysport Szövetség. Ezen kívül többek között a gyerekek is versenyezhetnek. A nyílt a futamon bárki rajthoz állhat, és kipróbálhatja azt a sportágat, amely egyre népszerűbb. Az Obstacle Course Racing (OCR) olyan sportág, melyben a versenyzőnek futás közben akadályokat kell leküzdeni. A sport népszerűségének jót tett a kereskedelmi televíziókban világszerte látható Ninja Warriors.

A bánki Running Warriors szervezői a nagy érdeklődésre való tekintettel, már most kikötötték, hogy a gyerekversenyek esetében a helyszínen csak korlátozott számban lehet nevezni, így érdemes a regisztrációt előzetesen az esemény honlapján lebonyolítani.