Murván szerettek volna tapasztalatokat gyűjteni az R5-ös Skoda Fabiával, de inkább sárban dagonyázták Hideg Krisztiánék.
A csapat tájékoztatása szerint a Santa Domenica Rally Show rajtja előtti éjjel ugyanis akkora eső érkezett a térségbe, hogy teljesen eláztatta a futamra kijelölt körgyorsaságit. De nem csak az időjárási körülmények nehezítették meg az indulók dolgát – sajnálatos módon több baleset is történt a hétvége során…
Hideg Krisztián: Idén először egy tesztet, shakedownt is beiktattak a szervezők a programba, ami pazarul sikerült. Gyönyörű, napsütéses időnk volt, 14 fokkal, és remek szakaszt jelöltek ki a tréninghez. Aztán jött a fekete leves: a verseny előtti este 30-44 mm eső esett, ami a pályát teljesen eláztatta. A nyomvonal közvetlenül a Száva folyó mentén, bányatavak közelében vezetett, így esélytelen volt, hogy felszáradjon bármennyire is a pálya. Az első körben hatalmas tócsák voltak, amik a nap folyamán hatalmas gödrökké váltak, ezeken keresztül kellett átgázolniuk a kocsiknak, miközben a hasukon csúsztak a dagonyában. Én a végére már nagyon sajnáltam a Skodánkat… Mióta ide járunk, az eső állandóan eláztatja ezt a versenyt – persze ez nem a rendező hibája, de lehet, hogy érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy az év egy másik időszakában rendezzék meg ezt a futamot.
Ez volt az első éles bevetésünk murván az R5-össel, de az esőben még az ablaktörlőt is fura volt kezelni, mert teljesen ismeretlen, idegen volt minden. Ráadásul ez alkalommal egy újfajta gumit is kipróbáltunk, de nagyon nem nyerte el a tetszésünket. Az első gyorson akkora hátrányba kerültünk az említett tényezők miatt, hogy már nem láttuk értelmét a további energia-befektetésnek – pláne úgy, hogy tétje nem volt ennek a hétvégének, csak buliverseny volt. Becsülettel, a tapasztalatszerzés érdekében végig csináltuk a futamot, aminek következtében kisebb-nagyobb károkat is szenvedett a Skoda. Ennek ellenére az egész csapat jól érezte magát, és az abszolút 4. helyet is megszereztük.
Kerék István: Most is egy nagyon jó hangulatú rajtceremóniával kezdődött a Santa Domenica Rally Show, ahol a rengeteg kilátogató néző olyan hangulatot teremtett, ami az egész hétvégét megalapozta. Az élvezeti értéket csökkentette, hogy óriási sárban kellett autózni, valamint hogy a rendezvény mára túlnőtte magát, a szervezők nehezebben tudták menedzselni a nagyjából 150 indulót. Emellett a nézőket sem lehetett „korában tartani” – két fiatal lányt sajnos el is ütötték, mert figyelmetlenül szaladtak át a pályán. Az utolsó gyors ráadásul el is maradt a kedvezőtlen körülmények, valamint a sok baleset miatt.
Komoly mezőnyben, 10 R5-ös autóval szemben, rögtön elsőre igen nehéz körülmények között tesztelhettük a Skodát a murván. Tapasztalatszerzésnek azonban kitűnő alkalom volt. A december 9-ei Mikulás Rallyet tekintve is hasonló viszonyokra számítunk – akkor legalább már erre is fel leszünk készülve…
fotó: Makai Gergely